Apex Legends

Asztali battle royale? – Készül az Apex Legends társasjáték

Igen, tudom, hogy mára az Apex Legends nem olyan népszerű játék, mint mikor 2019 elején berobbant. Emlékszem akkor mindenki az Apex Legends frissítéseit, újdonságait figyelte, sokan azt mondták a következő nagy BR játéka lesz. Nos, a kezdeti lelkesedés ugyan hamar lecsengett, de sokan a mai napig játszanak, sőt az Apex Legends esport is dübörög. Így talán az sem meglepő, hogy készül belőle egy társasjáték is. A Glass Cannon Unplugged és a Genuine Entertainment fejlesztői bejelentették:

május 17-én indul az Apex Legends társasjáték Kickstarter-kampánya.

 

A társasjáték természetesen az eredeti játék alapján készül, az Electronic Arts és a Respawn Entertainment együttműködésével. Bár megjelenési dátum még nincs, egyelőre gyűjtenek rá, de a tervek szerint a játékot 2-4 fő tudja majd egyszerre játszani. Az erősen taktikára épülő játékmenet célja persze ugyanaz, mint a battle royale esetében: egyedüliként talpon maradni. A legismertebb karakterek és valamilyen módon a képességeik szintén helyet kapnak benne.

Alapból egyébként Gibraltar, Bloodhound, Wraith és Bangalore lesz elérhető, de a karaktereket elvileg kiegészítőkkel szeretnék majd bővíteni. A Glass Cannon Unplugged nem titkolt célja, hogy sokáig támogassa a játékot, sőt hogy akár versenyek is legyenek belőle. További információkat róla a hivatalos oldalon találsz.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

59 perc telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

3 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

3 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

3 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

3 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

4 óra telt el azóta...