A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban lezárta a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi piactere ellen folytatott, még 2021-ben megindított vizsgálatát – írta meg a Telex és a Media1.
Az eljárás azért indult, mert a hatóság szerint fennált a gyanúja, hogy „nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a platform ár- és kedvezményfeltüntetési gyakorlatának kialakítása és ellenőrzése során”. Vagyis bizonyos árak valótlanok lehettek, egyes termékeket irrálisan nagy, hamis kedvezményekkel hirdette, miközben egy visszaszámlálóval presszionálták a vásárlókat.
A GVH közleményéből kiderült, hogy a kaliforniai központú Wish és európai működtetője a kifogásolható gyakorlatok orvoslására egy komplex jóvátételi csomagot ajánlott fel, hogy ezzel is elkerüljék a bíróságot. A hatóságok ezt a csomagot elfogadták, ezért
1500 forintos jóvátételt (kreditjóváírást) kap az a 100-150.000 magyar, aki 2021-ben az azonnali ajánlatra kattintva vásárolt a Wishen.
A cégek emellett fogyasztói tudatosságot erősítő kampányt indítanak, valamint az eddigieknél hatékonyabb, független auditálással igazolt intézkedéseket vezetnek be a piacterükön áruló kereskedők magatartásainak ellenőrzésére. A vállalkozások vállalták továbbá azt is, hogy a jövőben nem alkalmazzák a GVH által kifogásolt árengedmény-feltüntetési gyakorlatot és „azonnali ajánlataikat” – írta a Media1.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…