R6S

Túl komolytalan? – Íme a Rainbow Six Siege Y8S1 Battle Pass felhozatala

A Rainbow Six Siege közösség a napokban meglehetősen aktív. Nem véletlenül, hiszen a hétvégi bejelentés után egyre több információt tudhatunk meg a Y8S1-es szezonnal kapcsolatban. Tegnap megismerhettük, hogy milyen apróságokkal kalkulálnak még a fejlesztők. Ebben a szezonban ismételten Y7S4 során bevezetett, átalakított feloldási felülettel találkozhatunk. A fejlesztők azt is elárulták, hogy az év második felében némi UI átdolgozásra is készülhetnek a játékosok.

Több mint 88 skin szivárgott ki!

A képeket ezúttal is Lungunak köszönhetjük, Showerhead pedig videós formába öntötte azokat. A közösség vegyes fogadtatásban részesítette a friss kozmetikai tárgyakat, erősen megosztó munkát végzett a Ubisoft designer csapata. Ezúttal is több „komolytalan” skinnel találkozhatnak a játékosok, mely nem mindenki számára illik egy ilyen típusú FPS játékba.

A Battle Pass, csakúgy, mint maga a Y8S1 szezon március 7-én startol majd el. Az elmúlt szezonok során azonban mindig volt csúszás, így nem kőbe vésett időpontról beszélünk. Ha valamelyik ismerősünket meg szeretnénk lepni a belépővel, akkor arra is lehetőségünk lesz majd, amint megérkezik éles szerverre is a friss változat. A konkrét skinek mellett természetesen Packokra, Renown Boosterekre és R6 creditekre is számíthatunk majd.

Ezek az apró változások érkeznek:

 

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

5 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

7 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

7 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

7 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

7 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

8 óra telt el azóta...