Film/TV

IMÁDJUK! – Ilyen lenne a Wednesday rajzfilmsorozatként egy AI szerint | KÉPEK

A 2021-2022-ben óriási erővel berobbant mesterséges intelligencia alapú képalkotó programokat valószínűleg már nem sokaknak kell bemutatni, hiszen az elmúlt hónapokban-években mi is aktívan foglalkoztunk velük. Nem mintha lenne más választásunk, hiszen az ötletekkel teli alkotók megállás nélkül szállítják az olyan érdekes és sokszor vicces alkotásaikat, melyekben különböző filmeket, játékokat, illetve azok karaktereit alakítják át olyan formába és médiumba, amilyenekben eddig még sosem láthattuk őket.

Ilyen volt például az a több művész által összehozott galéria, amiben a Star Wars és a Harry Potter szereplőit változtatták Studio Ghibli-féle animévé, vagy az a projekt, amelyik a kedvenc és ikonikus játékhőseinket rajzfilmesítette, vagy amikor épp fordítva: a rajzolt karaktereket maszkírozták át az AI segítségével hús-vér emberré.

A sort hosszasan tudnánk folytatni, szóval tegyük meg ezt az egyik legfrissebb alkotással, amiben azt mutatja be nekünk az AIA néven tevékenykedő kreatív,

hogyan nézne ki a Netflix Wednesday-sorozata, ha nem élőszereplős, hanem rajzolt formában készítették volna el.

Bár a kész képek valóban remekül sikerültek, az AI képalkotónak viszonylag könnyű dolga volt, hiszen az Addams Family több rajzolt és 3D animációs sorozatot és filmet is kapott már a történelme során.

Az eredetileg képregényként indult galád család először 1973-ban kapott egy rajzfilmsorozatot, ami egészen 1975-ig futott az NBC-n. Az animált Addamsék aztán 20 évvel később, 1992-ben tértek vissza egy teljesen új, de szintén kézzel rajzolt sorozatban, azonban ez is hamar, 2 évad után abbamaradt. 2019-ben aztán ismét feltámadt a gót família, ezúttal viszont már teljesen behódolva a modern technológiának animációsfilmként, ami 2021-ben még egy folytatást is megélt.

A mesterséges intelligencia talán alapul vette ezeket, vagy nem, a rajzfilmesített Wednesday egyikre sem igazán hasonlít. Sokkal inkább olyan, mint egy nyugati anime-utánzat. Ettől függetlenül egészen pofás képeket rajzolt, amiket elnézegetve egészen biztos vagyok benne, hogy sokan még így is megnéznék a mogorva és érzelemmentes tinédzser Addams lány kalandjait.

Wednesday Addams

Enid Sinclair

Tyler Galpin

Xavier Thorpe

Eugene Otinger

Larissa Weems igazgatónő

Bianca Barcley

Marilyn Thornhill

Pugsley Addams

Fester (Addams) bácsi

Gomez Addams

Morticia Addams

Ha pedig érdekelnek még hasonló alkotások, akkor mindenképp érdemes bekövetni az AIA Instagram-oldalát, ahol a Wednesday-en túl egy csomó más film és sorozat rajzfilmesített verzióját megnézheted.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

7 realisztikus vadász szimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

8 perc telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

38 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

1 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

2 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

2 óra telt el azóta...

Ingyen adnak egy gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékot

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

2 óra telt el azóta...