A Call of Duty fejlesztői múlt héten bejelentették, hogy a DMZ játékmódban némi tisztogatás várható. A felhasználók egy része számított már erre, hiszen a hasonló játékokban szintén bevett szokás az „újrakezdés”. A legutóbbi blogposztban azonban nem minden került pontosan tisztázásra. Szerencsére a fejlesztők gyorsan kapcsoltak, úgy döntöttek, csütörtök este ismertetik a pontos szabályokat.
Nézzük is, hogy mire számíthatunk!
Több szempontból is megindokolták, hogy miért van most szükség az újrakezdésekre. Egyrészt a küldetések túl nehéznek bizonyultak az első szezonban. Másrészt az új küldetések már három helyszínen zajlanak majd, melyek igazán kihasználhatják majd Al Mazrah, Ashika Island és a Building 21 trióját. A fejlesztők több órás leállással kalkulálnak majd DMZ esetében, ennek pontos időpontja azonban még ismeretlen.
2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…
Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…
2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…
2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…
2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…
2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…