Sajnos a PS Plus Extra és Premium előfizetőknek is meg kell szokniuk, hogy a Game Pass-hoz hasonlóan havonta több játék is elhagyja a játékszolgáltatás kínálatát. Természetesen szomorú dolog ez, de teljesen rendben van, hiszen a filmes-sorozatos szolgáltatások is hasonlóképp működnek.
Attól persze nem kell tartania senkinek, hogy a Sony saját gyártású címei egyik napról a másikra elérhetetlenné válnak, ahogyan a Premium csomag retro kínálatába sem nagyon nyúlnak bele, a külsős fejlesztők alkotásai azonban folyamatosan cserélni fogják egymást. Februárban például 12 játék búcsúzik a PlayStation szolgáltatásától, melyek között bizony nem egy kifejezetten remek programot találunk.
Február 21-én összesen 9 játék távozik, köztük is az élen a GTA: Vice City felújított verziójával, de sajnos a magyar fejlesztők munkáját dicsérő Sine Mora is elköszön:
De nem ők lesznek az egyedüliek, melyekkel februárban játszhatunk utoljára a PS+ Extra és Premium keretén belül. Az alábbi három játék szintén valamikor februárban kerül ki, így addig mindenképpen érdemes kipörgetni őket:
A Sony nyilván gondoskodik a pótlásukról, január 17-én nem egy kiválósággal gyarapodott a kínálat, és hamarosan lerántják a leplet 2023. második hónapjának érkezőiről is.
via – GameSpot
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…