Film/TV

Hátborzongató hasonlóság: megjöttek az első fotók a Fallout sorozat helyszínéről

Az atomkatasztrófában elpusztult és mindenféle torzszülöttek járta Észak-Amerika látképét kell felépítenie a Fallout sorozat készítőinek ahhoz, hogy ne okozzanak csalódást a játék és a sci-fi sorozatok rajongóinak. A frissen kiadott helyszínfotók annyira lenyűgözőek, hogy nyugodtan kijelenthetjük:

megugrották a feladatot.

A Fallout sorozatot tavaly nyáron kezdték el forgatni és sokáig csak egy sunyi képernyőfotót lehetett belőle látni, de most végre kikerült néhány kép a díszletekről, amiket New York-ban építettek fel a készítők – vette észre a PC Gamer.

 

J Carson twitterező nagyon jó érzékkel ismerte fel, hogy tájidegen, mégis ismerős dolgot lát, amikor elhaladt egy posztapokaliptikus benzinkút mellett, ami annak ellenére volt teljesen lepusztult, hogy láthatóan akkor építették. Közelebb menve elég hamar rájött, hogy mi folyik itt: a Falloutból ismert Red Rocket olajtársaság töltőállomása készült éppen, a sorozat kijelölt forgatási helyén.

 

Nagy összegben fogadnánk rá, hogy pár perccel Carson tweetjei után már nem volt állása a biztonsági szolgálatnak, mert látványos, hogy ezt az embert senki sem kérte számon, amint közelről kristálytiszta fotókat készít a díszletekről. Kétség sem fér hozzá, hogy mit látunk itt. Ez a Fallout 4 térképének egyik Red Rocket töltőállomása…

Forrás: Bethesda

 

… ezek meg az épülő díszletek:

A sorozat várhatóan még ebben az évben felkerül az Amazon Prime kínálatába, többek között Walton Goggins (Aljas nyolcas), Ella Purnell (A halottak hadserege) és Kyle MacLachlan (Twin Peaks) főszereplésével.

A sztoriról is lefüleltünk már néhány fontos részletet:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

A Sony és az AMD már dolgozhat a PlayStation 6 alapjain

0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…

12 perc telt el azóta...

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 februárjában – Győz a Windows 11?

2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…

41 perc telt el azóta...

Pápá GTA! Több Windows rendszeren is megszűnik a Rockstar Launcher

2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…

1 óra telt el azóta...

Ezekkel a mobilokkal lehet jelenleg a leggyorsabban netezni

2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…

1 óra telt el azóta...

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

2 óra telt el azóta...

Ingyen kipróbálhatod 2024 legígéretesebb magyar fejlesztésű játékát

Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…

2 óra telt el azóta...