Gaming

3,6 milliós Pokémon játékot tettek tönkre a vámosok

Ahogy arról a GamingBilbe nemrég beszámolt, egy nagyon értékes Pokémon Yellow példány ment a levesbe a vámhatóságok miatt. Mint kiderült, a lezárt dobozban tárolt játék, mely nagyjából 10 ezer dollárt (36 millió forint) is érhet, a vevő kezébe darabokban érkezett meg. A játékot a Wata Games osztályozta, és igen magas, A+ és 9,2-es állapotminősítést kapott. A Nintendo Game Boy klasszikus példányát eredetileg egy erős akril tok védte.

Sajnos, amikor megérkezett, az akril tok nem csak összetört, de a pecsét is le lett tépve, a doboz eleje pedig szó szerint darabokra tört.

 

Összehasonlításképp tisztázzuk, hogy a Pokémon Yellow használtan nagyjából 45-60 ezer forintba kerülne ma. Ennek a Game Boy klasszikusnak a használt példánya nem olyan ritka. Azonban egy olyan példány, ami sosem volt nyitva és szinte tökéletes állapotban van, az már egy teljesen más szint. A cikk írásának pillanatában a Pokémon Yellow hasonlóan jó állapotú példányait 12 000 fontért (Anglia), illetve 10 500 dollárért (USA) árulják az eBay-en. Utóbbi összeg azt jelenti, hogy nagyjából 3,6 millió forintot ér a játék.

Gyűjtőként iszonyatosan fájdalmas lehet tehát látni, hogy egy ilyen drága termék a vámhatóság miatt ilyen állapotban került a vevő kezébe. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz az ügy eredménye, reméljük, hogy kap valamilyen kártérítést.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

25 éves Easter Eggekre bukkantak az AMD ikonikus processzorán

2024.02.10. - Az eredeti AMD Athlon (vagy más néven Athlon Classic) 1999-ben jelent meg a piacon.…

2 óra telt el azóta...

Régóta kért fejlesztéssel bővül a Windows – Végre eltűnik a régi menü

2024.02.10. - A Microsoft műhelyében nem állt meg a munka az elmúlt időszakban sem. Az…

2 óra telt el azóta...

Így szereld fel a Warzone friss és ütős fegyverét, a BP50-et

2024.02.10. - A Warzone Season 2 frissítése rendesen átrendezte a játék metáját. Ahogy az lenni…

3 óra telt el azóta...

Tűzveszélyes cuccokat árul a Temu és a TikTok? – Egy vizsgálat szerint igen

2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

17 óra telt el azóta...

Te is lehetsz a Google idegenvezetője – király újdonság a Mapson

Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…

17 óra telt el azóta...

Remek skineket és tárgyakat tartogat a Call of Duty Season 2 Battle Pass

2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…

17 óra telt el azóta...