Bizonyára mindenki ismeri a videojátékokban azt a rendszert, amikor valamilyen ismeretlen tartalmú dobozt, tárgyat veszünk, sokszor játékon belüli pénzért (amit valódi pénzért is lehet venni), majd zsákbamacskaszerűen kinyitjuk, remélve, hogy extra jó tartalom lesz benne.
Ez egy régóta bevált, népszerű, és a kiadók, fejlesztők számára sok-sok bevételt hozó rendszer, amit sajnos hosszú évek óta vádolnak a politikusok azzal, hogy egyenértékű a szerencsejátékkal. Ha pedig szerencsejáték, akkor pedig nem való 18 éven aluliaknak, sőt még függőséget is okozhat.
Így az elmúlt években több ország is kezdeményezte a rendszer módosítását vagy éppen betiltását, ami ellen harcot indítottak a nagy kiadók.
Most az Európai Parlament is végre úgy döntött, hogy határozottan fellép a loot boxok ellen.
Lehet, hogy sokan közületek utálják a mikrotranzakciókat, a loot boxokat, a rendszer azonban működik. Elég csak a Diablo Immortals-ra gondolni. A játék a megjelenés első két hetében 24 millió dollárt hozott. Az ingyenes online játékfejlesztők számára állandó bevételi forrást jelent, a játékosok számára pedig a ládanyitógatás külön szórakoztató lehet. Nos, a mi véleményünk teljesen mindegy.
Az Európai Parlament ugyanis most úgy döntött, hogy ideje megvédeni a fogyasztókat, különösen a fiatal játékosokat az olyan árucikkektől, mint a loot boxok. Amint arról a GamesIndustry.biz beszámolt, az Európai Parlament megszavazott egy javaslatot, amelyben felszólítja az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon a játékipar problémáival. Többek között azzal, hogy a játéktartalmakra milyen szabályok vonatkozzanak az EU-ban, illetve olyan megoldásokkal, amelyek segítenek a szülőknek nyomon követni, hogy gyermekeik mennyi időt töltenek, és mennyi pénzt költenek játékokra.
A képviselők azt is megszavazták, hogy tovább elemezzék a loot boxok fogyasztókra és az iparágra gyakorolt hatását, különös tekintettel a játékon belüli tájékoztatásra. Az Európai Parlament vizsgálni fogja, hogy a rendszer összefüggésbe hozható-e bűncselekményekkel vagy emberi jogokkal való visszaéléssel. A fejlesztőket felszólították, hogy kerüljék az olyan játékok fejlesztését, amelyek függőséget okozhatnak.
Az Európai Játékfejlesztők Szövetsége a GamesIndustry.Biz-nek azt mondta: aggódnak amiatt, hogy a szigorú szabályozás rossz hatással lehet a kisebb stúdiókra. Hogy az EU milyen intézkedéseket tervez, az a következő hónapokban derülhet ki.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…