Életmód

Kár háborogni – Ezért emelhet árat gond nélkül a Telekom, a Yettel, a Vodafone és a Digi

Néhány napon belül gyakorlatilag az összes országos mobil-, telefon-, internet és tévészolgáltató bejelentette, hogy ha eltérő mértékben is, de mindenképpen növelni fogja az előfizetői díjakat. Az NMHH erre reagálva tett közzé tájékoztató anyagot arról, hogy ügyfélként milyen jogok illetnek meg, magyarán a szolgáltatódnak mihez kell tartania magát, amikor inflációkövetésre hivatkozva árat emel. A közleményt a PC Fórum szemlézte: mint írják, most

azért kapták fel a fejüket olyan sokan az áremelésekre, mert szinte egyszerre lépi meg őket minden szolgáltató, és mert évek óta nem történt hasonló.

A távközlési piacon – legalábbis a magyar állam terjeszkedéséig – kiegyensúlyozott piaci verseny folyt, és láss csodát: ha több külföldi vállalat akar az ügyfelek kedvében járni, éveken át nincs díjemelés. A négy legnagyobb cég közül mostanra kettő hazai kézbe került, és ettől úgy néz ki, mintha emiatt indult volna meg a hegyomlás, valójában akadnak közvetlenebb okok is, például a forint elmúlt két évben tapasztalt brutális inflációja.

Forrás: The Sun

Fontos leszögezni: megtehetik

Sajnos kár háborogni: a telekommunikációs cégeknek jogukban áll, hogy egyoldalúan módosítsák a veled kötött szerződéseket, magyarán egyáltalán nincs szükség a belátásodra ahhoz, hogy magasabbra lökjék az árakat. Hűségszerződés ide, vagy oda, az jobbára csak a te kezedet köti meg, és szó sincs róla, hogy valamilyen módon rögzítené a benne foglalt díjakat. Átnézni ettől függetlenül nem árt a szerződésedet, mert abban tételesen

szerepelnie kell, hogy milyen feltételek teljesülése mentén akaszthatnak a nyakadba magasabb díjat.

Ha ezek stimmelnek és bekövetkeztek, nincs mit tenni, viszont ha kétségesnek találod a pontok valamelyikét, érdemes magyarázatot kérni az ügyfélszolgálattól. A vállalat és a közted létesült megállapodást az áremelésre hivatkozva – normál esetben – felmondhatnád, ám a neked mindezidáig hűségszerződés szerint nyújtott kedvezmények visszatérítése nélkül nem igazán teheted meg.

Forrás: Disney

Az inflációnak köszönheted

A legtöbb szolgáltató már évek óta belefogalmazza a felhasználói szerződésekbe, hogy jogában áll ún. inflációkövető áremelés végrehajtása, anélkül, hogy ez szerződésmódosításnak minősülne. Igen ám, de ez csak akkor igaz, ha a mért, illetve előre jelzett inflációval és előre jól látható okokból emel. Minden más esetben szerződésmódosításról van szó, ami már neked is nagyobb mozgásteret ad: ilyenkor egyoldalú változtatásra hivatkozva például lehetőséged van szankció nélkül faképnél hagyni a vállalatot. Ugyancsak hivatkozási alap lehet a megfelelő tájékoztatás: ennek kézhezvételétől számított 45 napon belül jogod van következmények nélkül felmondani a szerződésedet, de

határidőn túl már rád lőcsölhetnek bizonyos költségeket, mondjuk a fentebb már írt kedvezmény-visszatérítés címén.

Olyan eset is fennállhat, hogy pont az inflációkövető áremelésre lehetőséget adó rendelkezéseket vezeti fel a szolgáltató, vagy bármi más módon változtat a szerződésen. Nagyon fontos, hogy az erről szóló tájékoztatót követő másfél hónapon belül bonts szerződést, hiszen akkor, amikor már érvényt szerzett a módosításnak (pl. ténylegesen emeli az árat infláció mértékével), szintén nem léphetsz ki következmények nélkül.

Az NMMH egyébként – nem túl meglepő módon – azt kéri, hogy kövesd nyomon a szolgáltatótól érkező tájékoztatásokat, amelyek e-mailben vagy SMS-ben szoktak érkezni. Ha ezekben számodra kedvezőtlen feltételt látsz, rögtön nézz szét a többieknél, hogy időben átmehess másik szolgáltatóhoz, aki jobban megfelel a telefonálási / tévézési / internetezési szokásaidnak!

Amúgy megvan a hazai díjemelő bajnok:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

52 perc telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

53 perc telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

53 perc telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

1 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

2 óra telt el azóta...

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

2 óra telt el azóta...