Tech/Tudomány

Csoda történt? – Ismét kilőtt a Bitcoin árfolyama

Sokak meglepetésére a Bitcoin szombatra virradóan mintha magára talált volna, és az árfolyama egy kisebb kilövést követően ismét 21.000 dollár közelébe kúszott. Mindez azért lehet jelentős  a kriptovaluta életében, úgy pedig a holdereknek, mert ezt a szintet tavaly ősz óta képtelen volt elérni.

A novemberi árfolyamzuhanást egyébként az FTX, a világ második legnagyobb és legmeghatározóbb kriptotőzsdéjének bedőlése okozta, ami szinte minden létező valutát magával rántott. Azóta a Bitcoin 16-17.000 dolláros árszint környékén mozgott.

Ezzel együtt a második legnagyobb kriptovaluta, az Ethereum értéke is emelkedett, nem kevesebb, mint 9,7%-kal, míg más kriptopénzek, például a Cardano és a Dogecoin is jelentős árfolyam-emelkedést produkáltak – írta a Kriptoworld. Ugyanakkor még semmi ok az örömködésre, ugyanis egyelőre lehetetlen megmondani, hogy hosszútávon ezután merre mozdulhat a BTC árfolyama.

Többen optimisták, és nemcsak azt jósolják, hogy a kriptó marad ezen a szinten, hanem az év során még a 250.000 dollárt is elérheti – de erre jelenleg semmi sem utal, illetve korábban is lehetett már hasonló, végül be nem vált jövendöléseket hallani. Mások viszont jobban örülnének, ha az utóbbi hónapokhoz hasonló és számítható stabilitás jönne, és az árfolyam a továbbiakban csak kisebb ütemben növekedne.

Ezt is olvasd el:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

2 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

4 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

4 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

4 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

4 óra telt el azóta...