Film/TV

Nem gondolnád mennyire nehéz volt Ellie-t találni a The Last of Us sorozatba

Bár közös jelenetük nem volt a Trónok harcában, így a kémia sem alakulhatott ki köztük, a fantasy két színésze, Pedro Pascal és Bella Ramsey teljesen természetes főszereplőpárosnak hat a The Last of Us-ban. Előbbi felkérése állítólag egy percig nem volt kérdés, ezért azt hihettük, hogy a fiatal lányt is ő javasolta Ellie-nek.

De nem.

Ugyanúgy végig kellett küzdenie a castingot, mint kb. száz másik fiatal tehetségnek – írja a GamesRadar interjúja nyomán a Dual Shockers. A portál Craig Mazin showrunnerrel beszélgetve derítette ki, hogy a The Last of Us valószínűleg legfontosabb karakterét miért és hogyan osztották a Game of Thrones-ban egyébként brillírozó Bellára.

Forrás: HBO

Az HBO Max-on január közepén induló, várhatóan kilencrészes első évad a 2013-as videojátékot dolgozza fel, és szerintünk nem igazán fognak kockáztatni: valószínűleg egy az egyben leforgatták ugyanazt a történetet, amit anno szinte mindenki az év legjobb sztorijának nevezett.

Mazin szerint két nagyon nagy problémával szembesültek, amikor színészt kerestek Ellie szerepére:

  1. központi karakterként a hátán kéne vinnie a fél projektet,
  2. miközben alig 14 éves.

 

Mivel egy átlagos gyereknek nincs – nyilván nem is lehet – annyi élettapasztalata, amennyi Ellie-hez kell, a jó és a legjobb teljesítmény sem elég – csak egy brilliáns alakítás jöhet számításba, ha akarják, hogy működjön az egész. A showrunner kifejtette: Ellie egyszerre vicces, erőszakos és kemény – ezt kellett volna megtestesítenie egy személyi igazolvánnyal is épp’ hogy rendelkező gyerekszínésznek.

Lehetetlen.

Pont ezért esett a választás az egyrészt tényleg elképesztően tehetséges, másrészt 14-nek is simán eladható Bella Ramsey-re – aki amúgy idén betöltötte a 19. életévét. Utóbbi szintén rendkívül fontos tényező volt – árulta el Mazin a New Yorkernek nyilatkozva, hiszen a sorozat – nyilván – brutális, szóval nem lehet rendesen leforgatni egy kiskorú színésszel. A filmes leszögezte: a The Last of Us-hoz mindent egybevetve sikerült a megtalálni „a legtökéltesebb Ellie-t”. Úgy legyen!

A többiek is elég jó választásnak tűnnek:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

7 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

8 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

8 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

10 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

11 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

12 óra telt el azóta...