Az biztos, hogy novemberben nem fognak unatkozni a gamerek. November 8-án megérkezik a Sonic Frontiers, majd másnap mindenki fejest ugorhat Kratos legújabb kalandjaiba. A tesztek, előzetes vélemények alapján God of War Ragnarök az év játékának címére is teljes joggal pályázhat. A Pokémon Scarlet / Violet megjelenésére sem kell sokat várni, a Call of Duty ingyenes módjairól nem is beszélve. Érkezik azonban egy teljesen meglepő cím is Steamre, mely mindent boríthat.
Hamarosan már a Bibliát is olvashatjuk, hallgathatjuk a népszerű platformon!
Bizony, a Biblia / The Bible pont az, amit a neve is elárul. November 14-án debütál Steamen „kinetic novel” kategóriában. A teljes művet végig is hallgatjuk, nem kell feltétlenül a monitor előtt ülnünk órákat. Ha azt hinnénk, hogy itt vége az extra körítésnek, akkor nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Egyrészt az alkalmazás rendelkezik „kvíz” szekcióval is, melyben azt tesztelhetjük, hogy mennyi információval gyarapodott a tudásunk. Másrészt achievementek is várják majd a játékosokat, ám azt még nem tudni, hogy milyen elismeréseket gyűjthetünk majd be. Az árazás sem ismert egyelőre, csak annyi biztos, hogy 2022 novemberében meg kell érkeznie a Valve alkalmazásboltjába. A készítő ígérete alapján a jövőben akár új nyelvekkel is bővülhet a repertoár, talán egyszer magyarul is végighallgathatjuk a Szentírást. A The Bible hivatalos Steam oldalát >IDE< kattintva érheted el.
Forrás: GamingBible
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…