Tech/Tudomány

Olcsóbb lehet a PC és a Windows, ha hajlandó vagy reklámokat nézni

Kétségtelen, hogy az utóbbi időben egyre drágább az élet, így az ember jobban meggondolja, hogy mire költ. A folyamatos áremelkedés miatt egyre több cég gondolkozik azon, hogy hogyan tudná csökkenteni szolgáltatásainak árát, miközben nem szenved kárt. Az HBO és a Netflix például olcsó csomagokat kínál majd, a bevételkiesését viszont reklámok bevezetésével szeretnék pótolni. Valami ilyesmit szeretne a Microsoft is.

Olcsóbb lehet a Windows vagy a PC, ha hajlandó vagy reklámokat nézni.

Ahogy arról a PCFórum is beszámolt, a Microsoft egy álláshirdetése alapján most olyan rendszeren dolgozik, amivel reklámokat nézve, szolgáltatásokra előfizetve olcsóbban juthatnánk Windows rendszerhez vagy Windows PC-hez. Most „olcsó, hirdetéseken és előfizetéseken keresztül ‘erősített’ PC” kidolgozásához keresnek munkatársat. A tervek szerint egy olyan gépről lenne szó, ami elsősorban a felhő-alapú szolgáltatásokat használja ki.

A Microsoft tehát abban látja a jövőt, hogy az erős hardver helyett mindenki felhőalapú szolgáltatáson keresztül használ Windowst, illetve számítógépet, szolgáltatásokat. Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy reklámokkal kell találkozunk.

Hogy pontosan hogyan épül fel az üzleti modell vagy az egész rendszer, az egyelőre homály. Nem ez az első eset, hogy a Microsoft szeretne valahová reklámokat dugdosni. Mindenesetre a kérdés inkább az, hogy szeretnénk-e még több reklámot elviselni azért, hogy olcsóbban kapjunk meg valamit?

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

5 durva anime testhorror, ami egy életre a retinádba és az agyadba ég

Gábor János 2024.02.26. - Nagyon hangsúlyosan CSAK 18 éven felüliként nézd meg az alább ajánlott…

28 perc telt el azóta...

Baj is lehet belőle, ha minden nap rajtunk van az Apple Vision Pro

2024.02.26. - Bár valójában az AR technológia nem újdonság, az Apple Vision Pro megjelenése miatt…

59 perc telt el azóta...

Törökországban betiltották, Dél-Koreában megbüntették a Twitchet

2024.02.26. - Dél-Koreáról valóban sokszor halljuk, hogy a világ esport színterének egyik legjelentősebb országa, már…

1 óra telt el azóta...

Tényleg ennyire fontos, hogy ez a zene benne lesz-e a GTA VI-ban?

2024.02.26. - Az elmúlt években, sőt amióta csak ennél a magazinnál dolgozom, legalább heti, de…

2 óra telt el azóta...

Ezek voltak a Nintendo generációk legkelendőbb játékai

2024.02.26. - A Nintendo ma már az egyik legmeghatározóbb szereplője a videojáték-piacnak. Azt viszont valószínűleg…

2 óra telt el azóta...

Pár hónapon belül tényleg megjelenhet egy új Xbox-konzol?

Bódi Dániel 2024.02.26. - Néhány napja az eXputer hasábjairól szárnyra kapott egy érdekes állítás, miszerint…

2 óra telt el azóta...