Tech/Tudomány

Ez nagyot szólhat! – Forradalmi újítással jöhet az iPhone 15

Sok jót lehetne mondani az iPhone-okról, azzal azonban nem lehetne vádolni az Apple-t, hogy sokat kockáztatna az okostelefonok dizájnjával. Persze drasztikus újításokat nehéz is lenne eszközölni ilyen megjelenési tempó mellett, így évről évre inkább apróbb finomításokat figyelhetünk meg az eszköz fontosabb pontjain.

Ming-Chi Kuo, a világ egyik legismertebb és legmegbízhatóbb iparági elemzője és „Apple-bennfentese” szerint azonban a soron következő telefon, az iPhone 15 kicsit bátrabb lesz, mint az elmúlt évek modelljei. A szakember úgy tudja, hogy a cupertinói vállalat több jelentős változtatást is tervez, melyek leginkább a drágább modelleket, az iPhone 15 Prót és Pro Maxot fogja érinteni.

A legérdekesebb, hogy szerinte a 2023-ban érkező készülékekről teljesen eltűnhetnek a fizikai gombok, melyeket az Apple Taptic Engine-nel felvértezett, pontosabban haptikus visszajelzéssel ellátott statikus gombokra cseréli. 

Ez azt jelenti, hogy a valódi, megnyomható gombok helyett nyomásérzékeny területek lesznek az oldallapokon, melyek különböző módokon imitálhatják a lenyomás érzését. Pontosan úgy, ahogyan a második és harmadik generációs iPhone SE Home gombjánál is láthattuk.

Kuo szerint ez a lépés nemcsak az Apple életében, hanem az Androidos telefonoknál is óriási változásokat eredményezne. Mivel szerinte a piac általában az Apple mintáját szokta követni (ez mondjuk egy igen téves megállapítás), ezért úgy gondolja, hogy a gombokat a többi gyártó is érintés- és nyomásérzékeny megoldásokra cserélné. Ez pedig nemcsak a készülékeket, hanem a gyártást is teljesen átalakítaná, és elhozná a haptikus technológiák korát.

Persze nem sokkal az iPhone 14 megjelenése után még igen extrém lenne ennyire előre kijelenteni bármit is, mindenesetre abszolút van benne ráció. Már csak azért is, mert a nyomógombok elhagyása sokkal prémiumabb eszköz érzetét kelthetik, sőt, ezzel hatékonyabban tudnák megoldani a víz- és cseppállóság problémáját is.

via – Gizmondo, SlashGear

De a csatlakozók terén is lesz némi változás:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Nerfeket és buffokat hozott az új Warzone frissítés, több kedvenc is érintett

2024.02.13. - Február hetedikén érkezett meg a Warzone legújabb frissítése. Ahogy azt előzetesen már sejteni…

2 óra telt el azóta...

Új védelmet kap a Windows 11, lassan tényleg nem lehet majd átverni

2024.02.13. - A Windows 11 2021 szeptemberének végén jelent meg. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb…

2 óra telt el azóta...

Ezeket az idegesítő hibákat javította az új Counter-Strike 2 frissítés

2024.02.13. - A Valve hosszas hallgatás után, február hetedikén jelentkezett egy nagyobb Counter-Strike 2 frissítéssel.…

2 óra telt el azóta...

Saját AI chatbotot kapnak az Nvidia tulajdonosok, ráadásul teljesen ingyen

2024.02.13. - Az Nvidia már hosszú évek óta kiemelten kezeli a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ténykedéseket.…

2 óra telt el azóta...

A Warzone legújabb AR fegyvere igazi pusztító ezekkel a kiegészítőkkel

2024.02.13. - A Warzone Season 2 két új fegyvert is magával hozott az első napokban.…

3 óra telt el azóta...

Véráldozatnak szánják a Stranger Things sztárját a Netflix új filmjében

Gábor János 2024.02.13. - A Netflix a Tudum oldalon jelezte, hogy nyilvános Millie Bobby Brown…

5 óra telt el azóta...