Már a régebbi sci-fikben is nagy divatja volt a világtó szemeknek, de több fantasy-nak és horrornak is egy visszatérő eleme az izzó szempár. Legutóbb például a Cyberpunk Edgerunners-ben láthattunk ilyet, aminek disztópikus világában szinte nem találni embert, aki ne használna valamilyen szembeültetést – ha mást nem.
Ugyan nem pont a Cyberpunk, sokkal inkább a terület iránti rajongásából jött az ötlete a dél-kaliforniai Brian Stanley-nek, hogy készítsen magának egy világító szemprotézist. No aggódni nem kell, az úriember nem kezdett vadul öncsonkításba, az egyik szemét ugyanis rákbetegség miatt már két éves korában elveszítette.
Bár a zseblámpaszerű szemprotézisét már több mint két éve használja, a TikTokon viszont csak most lett belőle „sztár” – valószínűleg a sci-fi és cyberpunk sorozatok népszerűsége miatt. A mérnökként dolgozó Brian azt is elárulta, hogy a kütyüje egyáltalán nem melegszik fel, és nagyjából 20 órás üzemidőre képes. Tökéletesen lát vele a sötétben, és mivel az orra felfogja a fényt, a másik szemébe sem világít bele.
Az elmúlt két év során pedig nemcsak szimplán valamilyen színben világító szemeket, hanem egészen elképesztő, egyedi darabokat is készített. Van például a Narutóból ismerős Sharingan-szeme, kifejezetten cyberpunkos ihletésű darabokat is találunk, illetve különböző mintázatúakat is csinált: akad tökfejes, Pokémonos, Zeldás, pixel artos, de még Rammsteines is.
Az Instagram és TikTok-profilján az összeset meg lehet csodálni, alább pedig a legjobbakat láthatod:
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…