Talán te is hallottál már arról, hogy a Sony nemrég panaszt tett Európában azzal kapcsolatban, hogy az Activision-Blizzard felvásárlása versenyellenes lehet. A Sony attól fél, hogy sokan a Call of Duty miatt majd konzolt váltanak, ami nyilván nem tesz jót a japán cég üzletének. Erre persze a Microsoft is reagált azóta. Azt mondták: a Sony olyan nagy cég, hogy valószínűleg ettől nem omlana össze. Ennél azonban jóval többet is mondtak, ami meglepheti a játékosokat.
Lehetett volna az Xbox Game Passt PlayStation rendszeren is futtatni?
A The Verge szerkesztője, Tom Warren úgy döntött, hogy részletesen elemzi a Microsoft jelentését, amiből kiderült, hogy az Microsoft hozzáférést kínált a Game Pass szolgáltatáshoz a legnagyobb versenytárs, a Sony eszközein. A japánok viszont úgy döntöttek, hogy elutasítják azt a javaslatot, pedig ezt azt jelentette volna, hogy PS4 és PS5 konzolokon is játszhattunk volna az XGP szolgáltatásban elérhető címekkel.
Warren is rámutatott arra is, hogy a Sony nemcsak megfosztotta ügyfeleit az Xbox Game Pass lehetőségétől, hanem azt is megtagadta, hogy az Activision-Blizzard játékokat a PlayStation Plus szolgáltatásban kínálja. Miért? A Microsoft szerint azért, mert a japánok többet kereshetnek, ha a PS Store-ban adnak el játékokat.
Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy üzleti érdekből a Sony igen nagy lehetőségtől vágta el a játékosokat. Pedig milyen izgalmas lett volna, ha az Xbox Game Pass a PlayStation konzolokon is elérhető lett volna.
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…