Eltelt két hét, mióta utoljára fellapoztuk a WZRanked népszerűségi listáját. Ezúttal azért tesszük ezt, hogy megnézhessük, mely fegyverek lettek a legjobbak a Season 5 Reloaded frissítést követően. A csomag megérkezése után érdemes volt kivárni 1-2 hetet, hogy biztosan reális képet kapjunk az állapotokról.
Ha a legjobb 10 fegyvert nézzük, akkor gyakorlatilag hetente egy új listát készíthetünk az éppen aktuális meta fegyverekről, ám a múltban TOP 5-ön belül is szépen cserélődtek a különböző AR-ek és SMG-k, volt ami teljesen eltűnt a süllyesztőbe, míg más a 20. helyről meg sem állt a dobogóig. Most, hogy már eltelt bő három hét a legutóbbi frissítés óta, reális képet kaphatunk, hogy mennyire nyúltak bele a fejlesztők az erőviszonyokba.
Nézzük is, hogy jelenleg mely fegyvereket érdemes a kezünkbe venni!
Egykor kihagyhatatlan szereplője volt a loadoutoknak, ám a fejlesztők ténykedéseinek köszönhetően hamar eltűnt a süllyesztőbe. Az elmúlt két hétben azonban ismét reneszánszát éri a Modern Warfare időkben bemutatkozott AR, a dobogó harmadik fokára sikerült felérnie szeptember hatodikára, majd egészen az ötödik helyre esett vissza.
A Vanguard LMG-jétől továbbra sem tudunk megszabadulni. Ráadásul nem csak pickrate %-ban villog, hiszen a K/D lista élén találhatjuk meg szeptember végén is. Nem minden szituációban tud kibontakozni, ám ahol igen, ott garantáltan az egyik legjobb választás.
A Warzone Pacific megjelenése után hosszú ideig uralta a meta és K/D listák élét is az SMG, ám a nerfek megtették hatásukat. Úgy érezték a fejlesztők, hogy ismét látni szeretnék az ikonikus fegyvert a legjobbak között, pár nap alatt máris ideért a dobogó harmadik fokára.
A Cooper Carbine már januárban ostromolta a TOP 5 falait. Nem véletlenül, hiszen attachmentektől függően távoli összecsapásokra és közelharcra is használhatjuk, gyakorlatilag elhanyagolható visszarúgással. Januárban azt tippeltük, hogy ha nem kap komolyabb nerfet, akkor 2 hét múlva a dobogóra is felérhet. Ez teljes mértékben be is jött, hiszen a bronzérmet magáénak tudhatta február elején, júniusra az ötödik helyig esett, egy augusztusi menetelés után már a negyedik helyen találhattuk meg szeptemberben. Október közepére ismét bejelentkezett az ezüstéremért.
Sokak szerint az elmúlt hónap gyengítései és erősítései után a legjobb SMG-t köszönthetjük benne. Kétségtelen, hogy a Marco 5, H4 Blixen, PPsh-41 hármasa mellett magabiztosan választhatjuk az Armaguerra 43-at is. Már augusztusban jelezte, hogy a lista élére várhatjuk, a fejlesztők pedig tovább segítették ezt a nerfekkel és buffokkal, de a koronáját pár hétre átvette egy másik rivális. A PPSh-41 azóta eltűnt a süllyesztőben, így ismét az Armaguerra 43 a Warzone királya.
A TOP 10 jelenleg: – 2022.10.10:
Jól látható, hogy az első helyezetteken kívül tényleg működik a balansz, szépen kezd összeállni a TOP 10, így a fejlesztők frissítései célt értek. A pickrate % mellett szintén kiváló mutató lehet a K/D arány is, azt figyelgetve igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk. Az ott szereplő fegyverek egy része a nehezebb kezelés és egyéb hátráltató tulajdonságok miatt nem kerülhet be sosem a meta listára. Ám ha valaki kitanulja a használatukat, akkor igazi pusztítást végezhet a szigeteken.
2024.02.05. - Igen, igen, igen. Nagyon szeretjük a The Last of Us-t, amit joggal nevezhetünk…
2024.02.05. - Sajnos mindenkinek el kell fogadnia, hogy a Windows 7 bár nagyon sokak által…
Gábor János 2024.02.05. - Folytatódik a nemzetközi kütyüzúzó bajnokság: vannak YouTuberek, akik egész egyszerűen nem…
2024.02.05. - Megmondom őszintén, nagyon örülök annak, amikor a videojátékoknak gyakorlati haszna lesz az oktatásban…
Gábor János 2024.02.05. - Egyre több jel mutat arra, hogy a PS5 platformon játszó gamerek…
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…