Életmód

Ne dőlj be a TheVR konteóknak! – Így működik a szponzorált tartalom

Szűnni nem akaró vita tárgya, hogy a streamerek / influenszerek / vloggerek / összesistenharagják mennyi pénzt tesznek zsebre azért, hogy termékeket mutassanak be / említsenek meg / használjanak a tartalmaikban.

Itthon aligha fenyeget a veszélye annak, hogy nem veszed észre a burkolt hirdetéseket, hiszen nincs kialakult kultúrája a szponzorált tartalmak készítésének, vagyis felcímkézés nélkül is kiszúrod őket: abból, hogy mennyire bénák. Az ilyen cikkek, videók és fotók többnyire mesterkélt, demagóg, tolakodó, behízelgő stílusban kerülnek eléd, amiről megosztva tehet influenszer és megbízó.

Bármely más esetben az alkotó maga dönt úgy, hogy termékeket emel be a tartalomba.

A TheVR egyik nemrégi Happy Hour adásában ismét terítékre került a téma, mert – sokadszorra – az arcukba vágták, hogy biztosan hülyére keresik magukat, például a „szponzorált” hamburgerkóstoló TikTok-videókkal.

A srácok hiába magyarázták el, hogy saját szórakoztatásukra csinálják, továbbra is sokan szeretnék rájuk sütni, hogy rejtett szponzoráció történt és a hirdető biztos „megkérte őket: hallgassák el” a megállapodást. Erre mondjuk le is dobják a láncot:

Az emberi hülyeség messze idősebb az internetnél, de hogy a megjelenése nem használt neki, az fix. Sőt, a közösségi média új szintre emelte:

olyan hétköznapi dolog lett megalapozatlan állításokat harsogni, hogy közben az értelem háttérzajjá vált.

Ahogy arról a Dunning–Kruger hatás kapcsán már írtunk – minél kevesebbet tud valaki egy adott témáról, annál hangosabb magabiztossággal sulykolja a számára legkönnyebben elhihető „igazságot”. Ebben a viharban ijesztővé vált az ismeretlen és fárasztóvá a megismerés.

Ami marad, az a maszlag és a végletekig lehet hozzá ragaszkodni.

Miért nem mondják el a Happy Hour-ban, hogy szponzoráltak a hambis videók? (mert nem azok)
Miért kéri meg őket a szponzor, hogy hallgassanak a suskáról? (nem kérte, mert nincs is)
Miért ne lenne lapos a föld, ha egyszer vízszintesen járunk rajta?! (tényleg, miért ne?!)

Szponzoráció valójában

A viszkető érzés, ami egy hazai gyártású szponzorált tartalom közben fog el, zsigeri reakció: mélyen legbelül tudod, hogy itt valami kínosan nem őszinte, megjátszott dolog zajlik. Ebbe egyszerűen nem nőttünk bele itthon, normálisan lemásolni sem tudtuk (eddig), hogy hogyan is kellene csinálni, ezért az influenszerek előtt két út áll, amikor elvállalják egy szponzorált tartalom elkészítését.

1., Önhitten beleállnak, hogy menni fog ez, és tartalomnak álcázzák.
2., Őszintén vállalják, hogy mi ez, és a termékről beszélnek a tartalomban.

Ha minden a maga rendje szerint halad, akkor egyik sem ér meglepetésként, hiszen néhány éve hazánkban is kötelező megjelölni, ha szponzorált termékmegjelenítés történik. Ezt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szabályozza, és sok minden lehet ellentételezés – hívja fel a figyelmet az e-Sportjog. Például:

kapott termék,
belépőjegy,
kedvezmény,
cserebiznisz,
és persze pénz.

Forrás: Stylelink

Ha az influenszer ezek fejében végez termékmegjelenítést, a tartalom szponzoráltnak minősül. Ha viszont csak úgy be akar mutatni egy terméket, és ezért azt ideiglenesen megkapja (pl. tesztelésre) / megveszi / megrendeli (lásd a TheVR hamburgerezései), akkor a tartalmat semmilyen módon nem kötelező felcímkéznie.

Ez tehát azt jelenti, hogy Magyarországon bizony nem lehet letagadni egy szponzorációt, még akkor sem, ha egyes TheVR nézők olyan merészen állítják. Attól pedig nem lesz szponzorált egy videó, hogy termékmegjelenítést tartalmaz. Más kérdés, hogy a szponzorációk alapvetően segítik a tartalomgyártók munkásságát (ezáltal jók a nézőnek is). Ennek ellenére ha valaki szponzorált tartalmat tesz közzé, az sokakban visszás érzést kelt.

„Eladtad magad” – mondják.

Fontos: a GVH nem rendelkezik külön arról, hogy mekkora követőtáborral számít valaki véleményvezérnek, így ha a fentebb sorolt fizetség bármelyike megvalósul, akkor a kevés aktív követővel rendelkező oldal / csatorna tartalma is szponzorációnak minősül. Más lapra tartozik, de muszáj rá visszautalni: az, hogy egy szponzorált tartalom mennyire jó, vagy sem, valóban az alkotó és a szponzor közös felelőssége. A Forbes vonatkozó aranyszabályai között megjegyzik:

legyen kapcsolat az influenszer személyisége és a márka között.

Hazánkban már ezt sem mindig sikerül betartania azoknak az ügynökségeknek, akik kiközvetítik a hirdetést, pedig mi más lenne fontos, ha nem az, hogy a terméket az arra legfogékonyabb közönségnek mutassák be?! Ha az influenszerek világában továbbra is a közösségi média előtti idők reklámstratégiái működnének (a szakmában még mindig túl sokan hiszik, hogy így van), akkor ma

Zsozeatya helyett Palvin Barbi Unibetezne a Twitchen.

„Sex sells!” – mondá a megboldogult ’90-es évek, ami még nem tudta, hogy a modellekkel telepakolt hirdetéseket többnyire olyanok nézik, akik a csajokra kíváncsiak, és a termék valójában hidegen hagyja őket. Nem hiszed? Fordítsuk meg: képzeld el, hogy