Film/TV

Marvel-atombomba: Jön a Deadpool 3 – Hugh Jackman visszatér Farkasként

Ryan Reynolds talán a világ legnagyobb Deadpool rajongója, amiről két eszementül király mozi is tanúskodik. A negyedik falat folyton a nézőkre döntő antihős filmjei azonban még a FOX-érában születtek, a Disney felvásárlása után pedig egy kifejezetten hosszú szünetre ment. Ugyan a Marvel és Reynolds leszögezték, hogy továbbra is számítanak az X-Menekkel spanoló Deadpoolra, idestova már négy éve, hogy semmit nem hallottunk felőle.

Tegnap este azonban megtört a csend, és Reynolds tőle egyáltalán nem szokatlan stílussal bejelentette, hogy érkezik a Deadpool 3, ami immáron hivatalosan is a Marvel-filmuniverzum része lesz. De nem ez az egyetlen izgalmas hír, amit megosztott.

Deadpool újabb társa, cimborája, férfipartnere ugyanis nem más lesz, mint Rozsomák/Farkas, akit nem más, mint Hugh Jackman fog ismét eljátszani.

 

Bár az 53 éves színész 2017-ben a méltán sikeres Logan kapcsán azt mondta, hogy akkor bújik az adamantiummal kitömött, szinte halhatatlan öngyógyító mutáns bőrébe, úgy tűnik, hogy a való életben is világi haverjának számító Reynolds unszolására hajlandó ismét karmokat ragadni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ténylegesen ő is marad majd Rozsomák, hiszen a Marveles szuperhősvilág éppen most gázolt bele a multiverzumok sűrűjébe, de most már legalább biztos, hogy ha át is adja a stafétát, akkor azt a hivatalos kánonban fogja megtenni.

Deadpool és Rozsomák történetéről természetesen semmit sem tudni, ugyanakkor Reynolds gyúnyája, amiben az egészet prezentálta egészen beszédes. A fekete Deadpool-ruci ugyanis szorosan kapcsolódik a filmuniverzumban 2025 novemberére bejelentett Titkos Háború történetfolyamhoz, aminek eseményei során a mutáns összetalálkozik és barátkozik a Venom-szimbiótával – úgy pedig egyébként Pókemberrel is.

A szimbióta jelenléte sem titok már, hiszen a Pókember: nincs hazaút stáblistás jelenetében Eddie Brock véletlenül otthagyott belőle egy darabot. Ez a Deadpool 3-ban várhatóan másként fog alakulni, de a nyakamat tenném rá, hogy minden, amit látunk a Titkos Háborúba fog torkollni.

A Deadpool 3 a tervek szerint 2024. szeptember 6-án érkezik majd a mozikba, ami azt jelentheti, hogy Deadpool lehet a híd az MCU ötödik és a hatodik fázisa között. Előbbit a Thunderbolts antihőscsapatot felvonultató sorozat zárja, utóbbit pedig a Fantasztikus Négyes-mozi nyitja 2024 nyarán és őszén.

Bár érdemes megjegyezni, hogy Rozsomák már hivatalosan is bekerült az MCU-ba az Amazon-sorozatban:

De vajon ki lenne a legjobb Rozsomák Jackman után?

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

48 perc telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

2 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

3 óra telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

4 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

5 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

14 óra telt el azóta...