Életmód

Már erre sem vagyunk jók: emberek helyett AI-val tesztelné játékait az Xbox

Matt Booty Xbox-atyaúristen mindent megváltoztató lehetőségnek és személyes álmának nevezte, hogy az emberi QA (quality assurance) tesztelés helyett mesterséges intelligencia és gépi tanulás módszerével vizsgálják a kiadás előtt álló játékokat.

Forrás: PAX West

A fejes a ma véget érő PAX West gamer vásáron, Seattle-ben beszélt az új megoldásról – számolt be a VGC nyomán a PC Gamer. Úgy véli, a hagyományos (értsd: emberi) QA tesztek

„már nem tudják lekövetni azt a tempót, amiben a tartalmak készülnek”.

Matt Booty | Fotó: Le Figaro / Chloé Woitier

A módszer szerinte azért sem korszerű már, mert a játékok összetettsége miatt rendkívül nehéz különböző módosításokat végrehajtani. Filmes analógiával élve azt mondta, ha egy tesztvetítés után úgy dönt a rendező, hogy kivág pár jelenetet, az viszonylag egyszerűen végrehajtható, míg egy videojátékba problémásabb belepiszkálni azon a szinten, hogy

„tegyünk bele még egy feature-t, színezzünk át ezt-azt, mert egyszer csak felrobban valami és játszhatatlanná válik a game egy része”.

Forrás: TechSpot

Az ilyen hibák elkerülése végett minden egyes módosításnál oda-vissza végig kell ellenőrizni a játékot, ami manuális megoldással őrült időigényes. Booty ehelyett keres gépi alternatívát, hogy

megalkossa minden idők legrövidebb QA-tesztelési folyamatát – kizárólag mesterséges intelligencia segítségével.

Az ő fejében ez úgy néz ki, hogy egy-egy játékból legalább tízezer különböző variációt futtatnak a felhőben, és ezeket egy AI tokkal-vonóval végig ellenőrzi, egyetlen éjszaka alatt, majd reggelre megmondja melyik a lehető legjobb összetételű game.

Az Xbox-igazgató által vázolt végső módszer egyelőre elméleti, így kár lenne temetni a QA teszter társadalmat, viszont a pódiumbeszélgetés intő jel lehet, sőt, talán agresszív válasz a szakma egyik idei lépésére, amikor érdekképviseleti csoportot hoztak létre. Ha emlékszel: a Raven Software-nek és Bioware-nek dolgozó tesztelők pont ebben az évben alapítottak uniót, amivel az elbocsátások és az alacsony fizetések ellen tiltakoznak. Szóval Booty vagy süket és vak ezekre a problémákra, vagy épp ellenkezőleg: már meg is van a koncepciója az emberi tényező kipöckölésére.

Úgy fest, hogy ezt a nagyon ígéretes technológiát is mi, emberek tesszük fenyegetővé – saját magunk számára:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

A játékosok álma válik valóra ebben az AR szemüvegben, amihez kontroller is jár

2024.02.26. - Tudom, hogy most a hype miatt mindenki az Apple Vision Pro-t tartja a…

1 óra telt el azóta...

Újraindítanod se kell majd a Windows 11-et a frissítésekhez

Gábor János 2024.02.26. - A Windows számára nem, a lakossági felhasználóknak viszont újdonság lesz az…

2 óra telt el azóta...

Tudtad, hogy van egy ingyenes online térkép, ami pont olyan, mint a Red Dead Redemption 2-ben?

2024.02.26. - Ha játszottál már valaha a Red Dead Redemption 2-vel, akkor bizonyára vágod, hogy…

3 óra telt el azóta...

A Sony is rámegy a multiplatformra – jöhetnek PC-re is a PS exkluzívok

Gábor János 2024.02.26. - A Sony azt tervezi, hogy bővíti a hozzáférést a first-party szoftvereihez,…

4 óra telt el azóta...

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

17 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

18 óra telt el azóta...