Életmód

VIGYÁZZ: ez a malware mindenki által használt alkalmazásnak álcázza magát!

Egy török hackercsapat lepte meg a világot azzal a malware-kampánnyal, ami 2019-es rajtja óta Windows rendszerű PC-k tömegét fertőzhette meg – írja a CheckPoint-ra hivatkozva a HVG. Bár a Nitrokod arra azért nem vetemedik, hogy adatokat lopjon tőled, jól kibabrál a géped teljesítményével, hiszen

arra használja a számítási kapacitásodat, hogy kriptovalutát bányászgasson.

Forrás: Bitcoinbázis.hu

Te nyilván egy vasat nem látsz az egészből, csak az életedet nehezítik meg, miközben nekik semmibe sem kerül az egyébként elég nehéz és drága bányászat. A Nitrokod díjmentes szoftverletöltő oldalakon terjed, például olyan ismert alkalmazásnak álcázva magát, mint a Google Fordító asztali verziója, szóval elég sokaknál landolhatott.

Forrás: CheckPoint

Rém okos kártevőről van szó: a telepítővel leérkezik, az exe futtatásával rögtön információkat küld vissza a hackernek, majd pár nap lappangás és négy újraindítás után kibont egy titkosított tömörített fájlt. Mivel több szakaszra bontva kezd szemétkedni és még

el is takarítja a nyomait a naplózásból, majd ütemezi az indulását, szinte észrevehetetlen!

A CheckPoint szerint nagyon fontos, hogy csak megbízható webhelyről tölts le szoftvereket, de ha már beszívtad a dolgot, jó hír, hogy a malware-t viszonylag egyszerű száműzni: elég törölni az álapplikációt, majd egy megfelelő cleaner-rel a rosszindulatú fájlokat is.

Megjegyzés: a kriptobányász malware-ek nem túl veszélyesek, mert közvetlen anyagi kárt nem okoznak, viszont komoly figyelmeztető jelként kell kezelni őket arra, hiszen az általuk használt gyenge pontokat náluk mocskosabb vírusok is könnyen kihasználhatják!

Az a durva, amikor ismert sikerjátékokkal együtt érkeznek:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Ezeket a játékmódokat hozta el a Warzone Season 2

2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

4 óra telt el azóta...

Pillanatok alatt feltörhető a Windows védelme – Nincs is rá megoldás?

2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is átalakult a Counter-Strike 2 füstje – Erre számíthatsz

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…

5 óra telt el azóta...

Pofátlanul jó áron húzhatod most be ezt a 144 Hz-es gamer monitort

2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

5 óra telt el azóta...

Közel 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 2 nerfek, buffok – Itt a lista

2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…

6 óra telt el azóta...

Hamarosan jelölni fogja a kamu AI képeket a Facebook és az Insta

2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…

7 óra telt el azóta...