Alan Alexander Milne Micimackó című regénye az 1920-as évek közepén jelent meg Angliában, és már a megjelenés évében is 150 ezer példányt sikerült eladni belőle. A népszerűsége a mai napig töretlen, jelenleg is a legismertebb mesék egyikeként hivatkozhatunk rá. A Disney már 1930-ban megvásárolta a megfilmesítési jogokat, ám egészen 1966-ig kellett várni az első rajzfilmre.
Tavaly azonban lejártak ezek a filmes jogok, hiszen közkinccsé vált az alkotás. Ez egyet jelentett azzal, hogy bárki készíthet adaptációt belőle. Nem is kellett sokat várni az első, megbotránkoztató próbálkozásra. Már nyár elején érkeztek a hírek, hogy egy igazi, slasher horrorban láthatjuk majd viszont a gyerekkorunknak oly kedves karaktereket.
Meg is érkezett a Winnie the Pooh: Blood and Honey első előzetese!
A történet meglehetősen egyszerű. Micimackó és Malacka a felmerülő élelmiszerhiányt Füles megölésével és elfogyasztásával igyekszik megoldani. Róbert Gida visszatérése sem a várt eredményt hozza, az évek során felhalmozott feszültség felszínre tör és elképesztő tombolásba kezdenek főhőseink. Ámokfutásuk közben eljutnak egy vidéki házhoz is, melyben éppen fiatal lányok lazítanának egy kicsit.
Ennél tipikusabb szituációt nehezebb lett volna kitalálni, ám az biztos, hogy az internet népe így is nagyon várja már a megjelenést. A filmet 10 nap alatt forgatták le, várhatóan DVD-n és online kiadásban fog majd megjelenni, ám ennek pontos időpontja egyelőre teljesen ismeretlen, a videó végén is csak a „Coming Soon” feliratot olvashatjuk.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…