Fortnite

Koncert, VR támogatás és új skinek? – Érkeznek az első Fortnite v21.50 leakek

Az Epic Games éppen két hete jelentkezett egy új frissítéssel. Ezt megelőzően egy rövidebb nyári szünetre vonultak, hogy augusztus közepétől ismét munkához lássanak. Múlt hét közepén megérkezett Staging szerverekre a Fortnite v21.50-es frissítése. Ennek köszönhetően joggal várhatták a felhasználók, hogy az Epic Games hétfő este bejelenti az update érkezését, szokásos magyar idő szerint 10 órai kezdettel. Nem is történt ez másképp. Nézzük is, hogy a leakerek információi szerint mire számíthattunk a keddi frissítésben:

  • Visszatér a népszerű Late Game Arena játékmód, több újítással is készülnek a fejlesztők
  • Ennek eredményeképp visszatérhet jópár “OG” fegyver is, köztük a Pump Shotgunnal
  • Az új Fortnite Crew csomag megérkezik a játékba
  • Visszatérhet a régi lobby
  • Megkapjuk a szezon utolsó skinjeit, várhatóan a titkosított állományokból sem lesz kevés
  • Ha lesz szezon végi esemény, akkor annak már kézzelfogható nyoma kell, hogy legyen ebben a frissítésben
  • Megkaphatjuk az első félhivatalos Season 4 információkat is a fájloknak hála

Most, hogy délelőtt megérkezett a v21.50, érdemes megnéznünk, hogy mire bukkantak az adatbányászok az első pár órában.

Kollaborációk

 

Nagy eséllyel a napokban visszatér az Assassin’s Creed kollaboráció skinfelhozatala. Ha ez valóban így lesz, akkor ezt követheti a Starfire outfit és a Rainbow Royale.

Érkeznek a Fall Fast Event kihívások és jutalmak

 

Competitive jutalmak

 

Készülget az új PlayStation Plus csomag is

 

Season 4 Starter Pack

 

Visszatér néhány régebbi tárgy

 

Búcsút mondhatunk egy ideig az Impostors módnak

 

A Dragon Ball tárgyak maradnak, de alacsonyabb előfordulással

 

Ikonikus TikTok tánccal bővül a felhozatal

 

Lady Gaga is tiszteletét teheti a játékban?

 

Több Lady Gaga utalást is találtak a fájlokban, a leakerek egy része arra tippel, hogy a v21.51-es frissítés valamilyen formában egy koncertet hozhat el. Hivatalos információ azonban nincs ezzel kapcsolatban, ám az elkövetkezendő napokban érdemes lesz figyelgetni a közösségi oldalakat.

 

Új Renegade Raider skin érkezhet

 

Frissül a Battle Bus is

 

Saját ikont kapott a dupla ugrás

 

Érkezhet a VR élmény? – Oculus támogatást készít elő az Epic

 

Íme az összes új kozmetikai tárgy

 

Borítókép: YouTube

Arpi

Korábbi cikkek

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

17 perc telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

22 perc telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

32 perc telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

32 perc telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

47 perc telt el azóta...

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

1 óra telt el azóta...