Életmód

Végérvényesen is eltörlik a Föld színéről az Extreme Digitalt

A román székhelyű eMAG ugyan már 2019 óta birtokolja, de Isten igazán csak idén áprilisban kezdett bele a magyar Extreme Digital bedarálásába.Ez azt jelentette, hogy Magyarország egyik legrégebbi online kereskedelmi felülete 21 év után május elején úgy, ahogy van, megszűnt üzemelni.

Ezt követően az Extreme Digital teljes termékpalettája már az eMAG oldalán volt megtalálható, a webes kereséseket pedig már a tulajdonos oldalára irányította át. Ezzel viszont még nem ért teljesen a története végére az Extreme Digital, magával a márkával ugyanis még találkozhattak az online vásárlók. Ez változott meg pár nappal ezelőtt,

amikor is az eMag bejelentette, hogy az Extreme Digital márkát is búcsúztatja, mostantól mindenhol, minden felületen az egységes márkajelzés lesz látható.

Eszerint az átállás során használt közös logó is eltűnik, az Extreme Digitalra utaló összes nyomot pedig mind a fizikai átvevőpontokon, mind az online felületeken eltüntetik. Ez eddig is csak a vásárlók tájékoztatása érdekében volt feltüntetve, mostantól viszont csak és kizárólag az eMaggal fogunk találkozni.

Ezzel a lépéssel pedig végleg pont került a kicsivel több mint két évtizedig működő Extreme Digital történetének végére, ami az egyik legnagyobb magyar sikertörténet volt. Az internetes áruházat két vállalkozó szellemű fiatal magyar, Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula álmodta és alapította meg még 2001-ben, de a webes felülettel együtt hivatalosan csak 2002-ben kezdtek üzemelni.

Az áruházban legfőképp különféle elektronikai eszközök – először fényképezőgépek, különböző számítógépes alkatrészek és komplett PC-k – között lehetett csemegézni, de a felvásárlást követően már más, az eredeti profiltól teljesen eltérő termékeket is kínáltak. Ahogyan  egyre bővült a kínálat, úgy vált az Extreme Digital az ország egyik, ha nem a legnagyobb forgalmú webáruházává vált. A vesztüket leginkább a mobilos alkalmazás hiánya okozta, ami miatt az eMag később komoly előnyre tett szert, ez pedig a két évvel ezelőtti felvásárlásba, most pedig a márka teljes megszűnésébe torkollott.

„Az új kommunikációs platform bevezetését egy olyan kampánnyal indítjuk, amely a jelenlegi gazdasági helyzetre reflektál, amikor a magas infláció kedvezményekkel és jó árakkal nyomja mindenki költségvetését. Az új eMAG-reklámokban olyan emberek történeteit láthatják az emberek, akik vásárlás során megtalálják a tökéletes termékeket, azt mégsem veszik meg azonnal. Hogy miért? Mert a keresés maga az élmény: sokan szeretnek termékeket összehasonlítani, inspirálódni a keresés során, és kiválasztani a legjobb ajánlatokat (…)”

– mondta Szauter Zsolt, az eMAG marketingigazgatója a Media1-nek. A megújulás jegyében egy új szlogent is bevezet a márka, mely a következő: „Találj rá a keresés örömére!”.

Na és erről hallottál már?

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Jön a Diablo IV a Game Passba, 4 Xbox-játék PS5-re is megjelenik és készül az új Xbox

Bódi Dániel 2024.02.15. - Mikor felröppentek az első pletykák az Xbox-játékok multiplatformosodásáról, néhány önjelölt-mondvacsinált "szivárogtató"…

5 óra telt el azóta...

Újult erőre kapott sokak kedvenc Warzone fegyvere, de van egy kis csavar

2024.02.15. - A január második és február első felében megérkezett Warzone frissítések összességében remek hatással…

7 óra telt el azóta...

Több új terméket is bemutathat az Apple márciusban, erre lehet számítani

2024.02.15. - Az Apple 2023 októberében tartott legutoljára dedikált médiaeseményt. A Scary Fast esemény ráadásul…

8 óra telt el azóta...

Az összes sorozat, amit 2024-ben láthatunk utoljára / kaszáltak el

Bódi Dániel 2024.02.15. - Sajnos minden évre kijut a véget érő sorozatokból, így 2024-ben sem…

8 óra telt el azóta...

Máris visszatért a CS2 egyik legjobban hiányolt parancsa

2024.02.15. - A Valve február második hetében sem állt le a frissítésekkel. Február hetedikén egy…

8 óra telt el azóta...

Most még olcsón vehetsz ilyen 1TB-os SSD-t, de hamar kell döntened

2024.02.15. - 2023-ban igazán kedvező árakat olvashattunk le a NAND és a különféle memóriachipeket tartalmazó…

8 óra telt el azóta...