Film/TV

Itt a vége, ennyi volt – Véget ér a Netflixes Esernyő Akadémia, de van jó hír is

Pár évvel ezelőtt, egészen pontosan 2019-ben indult el a Netflix máig egyik legnépszerűbb sorozatának számító, a diszfunkcionális családként működő, és a világ örökös megmentésére kárhoztatott szuperhőscsapatának történetét elmesélő The Umbrella Academy, azaz az Esernyő Akadémia.

A sikersorozat Gerard Way és Gabriel Bá azonos című képregénye alapján készült, bár attól jócskán eltér, sőt, az idén nyáron debütált harmadik évaddal mondhatni, hogy le is hagyta azt. Így talán nem is érhet annyira meglepetésként minket a Netflix bejelentése, miszerint hamarosan, a negyedik évaddal véget ér a furcsa Hargreeves-brigád története.

Az utolsó évadot továbbra is Steve Blackman dirigálja majd, akivel kapcsolatban egy kifejezetten jó hírrel is szolgáltak a publikumnak. Blackmannal ugyanis hosszabb távon tervez a streaming óriás, ezért szeretnék őt mindenképpen aktívan tartani.

Ezért is döntöttek úgy, hogy a Netflix gondozásában készülő Horizon: Zero Dawn videojáték-adaptációt is rá bíznák. Ezzel Blackman már három projektet is készít a platformra: az Esernyő Akadémia befejező szezonját, a Horizon-sorozatot, illetve az Orbital című űrthriller-sorozatot.

 

Mindennek apropóján a Netflix Tudum-aloldalán készített vele egy érdekes interjút, amelyben részletesebben is belemerül az Esernyő akadémia 4. évadába, de szót ejtenek a korai produkciós fázisban lévő Horizonról is. Az alábbiakban az eredeti interjú fordítása olvasható.

Mit tudsz mondani a 4. évad új idővonaláról? Az Umbrella Akadémia most egy új világban van, az erejük nélkül, és látszólag szétszakadt. Sloane pedig eltűnt. Ez rengeteg változás.

Az biztos. De a testvérek mindig készen állnak a kihívásokra. Ezt az új idővonalat Hargreeves diktálta, aki a 3. évad fináléjának végén átprogramozta az Univerzumot. De Allison tettei miatt nem tudta befejezni azt, amit elkezdett, mielőtt Allison megnyomta az újraindítás gombot.

Tehát nem a testvérek erejük elvesztése lesz az egyetlen furcsaság ebben az idősíkban. Vannak új ellenségek, akik azt akarják, hogy eltöröljék őket a föld színéről, de hogyan boldogulnak majd az erejük nélkül? Van egyáltalán mód arra, hogy visszaszerezzék őket? A tét még sosem volt ilyen nagy.

Egy másik, új Bennel is meg kell küzdeni. Mit jelent a 3. évad utolsó jelenete a 4. évadra nézve? Tudsz mondani valamit arról, hogy ez a Ben miben fog különbözni az Esernyő Bentől és a Veréb Bentől?

Akkor tisztázzuk: akit láttunk, az Veréb Ben. A kérdés, amit igazán fel kellene tenned, hogy mi a f@szt keres egy koreai metrószerelvényen, és miért olvas egy fazekasságról szóló könyvet? Furcsa, nem? Hát persze, hogy az! Ez az Esernyő Akadémia. Mint minden jó Umbrella-rajongó tudja, a sorozat egyetlen pillanata sem történik csak úgy. Mindennek, amit látunk, jelentése van. És ez a jelenet sem kivétel. Bennek jó oka van arra, hogy ott legyen… de várnod kell a 4. évadig, hogy megtudd, pontosan miért.

Két izgalmas új sorozat van fejlesztés alatt. Van, amiben osztoznak az Umbrella Akadémiával? Mit szeretnél ezúttal másképp csinálni?

A Horizon: Zero Dawn és az Orbital a felszínen nagyon különböznek egymástól és az Esernyő Akadémiától. Az egyik ezer évvel a jövőben, egy hatalmas gépek által teljesen átalakított világban játszódik, míg a másik a jelenünkhöz közelebb, egy űrállomáson.

A karakter- és világépítés szempontjából egyértelmű az átívelő vonal: Olyan karaktereket szeretek, akik földhözragadtak és átélhetőek, de mégis vívódásban léteznek. Akik küzdenek, hogy megtalálják a helyüket a konformizmus és a struktúra világában. Minden történetem arra törekszik, hogy megdöntse az elvárásokat, és új módon tekintsen az általunk ismertnek hitt világokra.

Ha ezek a sorozatok elérik Az Esernyő Akadémia sikerét, akkor nagyon boldog leszek. De reméljük, hogy még tovább feszegethetjük a határokat, különösen a gyártás terén, ahol a rendelkezésre álló legújabb technológiákat fogjuk használni, hogy ezeket a történeteket képernyőre vigyük. Ez egy hatalmas kihívás számomra, de nagyon izgatottan várom.

Miért akartál egy olyan játékot feldolgozni, mint a Horizon Zero Dawn, és mit szeretnél a legjobban elmesélni a játék történetéből? És Aloy lesz a sorozat főszereplője?

A Horizon: Zero Dawn egy kivételesen jól kidolgozott játék, csodálatos karakterekkel, akikhez foghatót nem gyakran látni a játékvilágban. A Guerrilla Games egy hihetetlenül buja és eleven világot teremtett ember és gép között, akik egy már feledésbe merülő konfliktusban találják magukat. Megmentésük egy fiatal harcosnő, Aloy személyében érkezik, akinek fogalma sincs róla, hogy ő a világ mindennek a kulcsa. Elég, ha annyit mondok, hogy igen, Aloy lesz a történetünk főszereplője. Az írótársam, Michelle Lovretta és én nagyon örülünk, hogy ezt a figyelemre méltó IP-t sorozattá varázsolhatjuk a nézők számára.

Az Orbital pedig az űrbe visz minket. Az Umbrella olyan egyedi szuperhősös sorozat volt. Mitől lesz egy Steve Blackman űrshow?

Sokféle szuperhős létezik a világon. Nem mindegyik lő fényt a szeméből, vagy pattintja fel az autókat egy kézmozdulattal. Azok a férfiak és nők, akik a valaha épített legdrágább és legösszetettebb gépezeten – például a Nemzetközi Űrállomáson – vannak, az űr kíméletlen vákuumában kell élniük. Nincs Uber, amit felhívhatnának, ha rosszul mennek a dolgok. Csak az egymás iránti bizalomra támaszkodhatnak. Ha ez a bizalom megromlik, minden döntésüknek szörnyű következményei lehetnek.

Munkatársaimmal, David és Keith Lynch-csel olyan sorozatot készítünk, amely semmihez sem hasonlít, amit eddig csináltam, ugyanakkor osztozik a fekete humor, a szélsőséges karakterek és a vad akciójelenetek iránti szeretetemben. Ennél többet nem árulhatunk el, de azt biztosan állíthatjuk, hogy nem lesznek idegenek.

Nos, mi már alig várjuk őket.

Na és a Netflix jelenlegi sikersorozatait és filmjeit ismered?

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

32 másodperc telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

31 perc telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

1 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 óra telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

2 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

3 óra telt el azóta...