Naponta jönnek az új tartalmak a FIFA 22-be, mégis úgy érződik sokszor, hogy a kanadai kiadó teljesen elengedte már ezt a „szezont”. Hamarosan érkezik a FIFA 23, így érthető, hogy az erőforrásokat az új kiadás felé rendezik már, viszont vannak olyan történések a FIFA 22-ben, amit nagyon kellemetlen annyiban hagyni.
Ilyen például a FIFA 22 játékospiacának jelenlegi állása. Az EA Sports kitalálta, hogy az új FUTTIES lapokhoz kulcskritériumok lesznek a korábbi promólapok. Ez rendben is volt egészen addig, amíg a csomagok szórták a Best of lapokat, most viszont ilyesmit már nem lehet nyitni. A lapok árai az egekbe is szöktek, olyannyira, hogy bizonyos SBC-k már teljesíthetetlenné váltak.
Az EA Sports ugyan adott egy halom időt arra, hogy megcsináljuk Ferland Mendy Ultimate Futties lapját, ám most úgy tűnik, hogy erőforrás hiányában sokan elesnek ettől a lehetőségtől.
Az SBC egyik kritériuma ugyanis egy 3 főből álló Winter Wildcards keret. Ez azt jelenti, hogy három különböző WW kártya kell a kirakós teljesítéséhez. Jelenleg viszont nincsen a csomagokban Winter Wildcards lap, a piacon pedig csak Martial és Neymar kártyája bukkan fel, ám azok is 200 ezer Coin fölött. Viszont, ha mindkettőt megvesszük, még akkor is hiányzik egy az SBC teljesítéséhez.
Ha a napokban nem érkezik garantált Winter Wildcards, vagy FUT Birthday csomag, sajnos nagy káosz fog eluralkodni a szervereken, s a FIFA 23-ig nagy valószínűséggel már nem fog rendeződni.
Bódi Dániel 2024.02.29. - Ha te is imádod és máig visszasírod a - minden idők…
2024.02.29. - Jelenleg a Warzone Season 2 féltávjánál járunk, március első napjaira várhatjuk a Reloaded…
2024.02.29. - A Counter-Strike 2 fejlesztői február elején egy nagyobb frissítéssel jelentkeztek. Ekkor nem csak…
2024.02.29. – Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A…
2024.02.29. - A Call of Duty játékosok sosem pihenhetnek. Szinte minden második-harmadik hétre jut egy-egy…
Bódi Dániel 2024.02.29. - Mikor 2021 végén, 2022 elején gigantikusat zakózott a hegycsúcsról a Bitcoin…