Múlt héten elindult a FIFA 23 zárt bétaidőszaka. Ez azt jelenti, hogy néhány szerencsés játékos már most tesztelheti a játék alapmechanikáit, bizonyos játékmódokban. Utóbbi megjegyzés azért fontos, mert az új Ultimate Teambe még senki sem láthatott bele, csupán csak Kick-Off, valamint a barátságos lehetőségek állnak a tesztelők rendelkezésére.
Azoknak a tesztelők rendelkezésére, akik közel sincsenek megelégedve azzal, amit kézhez kaptak. A Hypermotion 2.0 temérdek új, na meg jó lehetőséggel kecsegtetett, ám most úgy tűnik, hogy a gyakorlatban még nem hozza azt, mint amit sokan elvárnának tőle.
Az új animációk teljesen összezavarják a játékot, bizonyos esetekben a játékosok „szétesnek” a gyepen, vagy össze-vissza pattognak.
A fenti videó egy tökéletes példája annak, amiről éppen szó van.
Jól látszik, hogy a FIFA 23-ról van szó, a visszajátszás során ugyanis látszik egy kis információs ablak, ami egy újítása a következő verziónak. Ez az ablak különféle érdekes infóval látja el a felhasználókat, ezzel is új szintre emelve a játékélményt.
Ami persze papíron jól hangzik, de amíg a lövést a kapus úgy próbálja hárítani, hogy kiugrik a nézők közé, s közbe egy bizonyos gömbpózba merevedik, addig nem nagyon van miről beszélnünk.
Az extrák tehát a helyükön vannak, viszont megint komoly alapjátékbeli gondokkal küzd a játék. Persze ez még csak a béta, de a legtöbb tesztelő arra kéri most a közösséget, hogy jól gondolják végig, elő akarják-e rendelni ezt a félkész anyagot.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…