Gaming

Ebből baj lehet – A csalás igenis jót tesz a játékoknak a cheat-fejlesztők szerint

Valljuk be: nem igazán kedveljük a csalókat, főleg nem azokat, akik üzletet csinálnak abból, hogy csalásokat készítenek. Persze tudjuk, hogy rengeteg játékos van, aki simán fizet is azért, hogy egy harmadik féltől származó csalószoftvert vegyen, és megkönnyítse a saját dolgát. A csalás nem szép dolog, ám egyesek szerint a játék még jól is járhat vele.

Igazán érdekes érvekkel rukkoltak elő azok a csalás-fejlesztők, akiket a Destiny 2 fejlesztője beperelt szerzői jogok megsértése miatt. Történt ugyanis, hogy az év elején az AimJunkies cheat-fejlesztő csapatát a Bungie ügyvédei a bíróságra idézték. A per közepette azonban a csaláskészítők sem hagyják magukat, megpróbálják bizonyítani, hogy nem sértettek jogokat, sőt még jót is tettek – olvasható a TorrentFreak oldalán.

A cheat-fejlesztők szerint a csalások jót tettek a Destiny 2-nek.

A per közepette az AimJunkies.com számos érvet és bizonyítékot készített elő, amivel azt remélik, hogy visszavágnak a Bungie-nak. Az biztos, hogy ha a csalók pert nyernek egy játék fejlesztője ellen csalásügyben, az nagy port kavar majd a játékosok körében.

Az AimJunkies-t, illetve a mögötte álló Phoenix Digital Group-ot történetesen azzal vádolják, hogy feltörte a Destiny 2 kódját, így készítettek csalást, ami a Bungie szerint szerzői jogokat sért. A csalások készítői közben szeretnének ez ellen azzal érvelni, hogy abban az időben, amikor a csalásokat lehetett kapni, sokkal többen játszottak a Destiny 2-vel, mint utána. Ehhez ráadásul most a Valve, a PayPal és a Google segítségét is kérik, hogy bizonyítani tudják az állítást.

Az AimJunkies csapata azt is állítja, hogy a csalás önmagában nem törvénytelen tevékenység. Azt is mondják, hogy a szerzői jogsértéssel kapcsolatos vádak teljesen alaptalanok, mert a szerzői jogok egy részét jóval azután írták, hogy a csalások megjelentek.

Még nyerhetnek is?

Májusban a bíró, Thomas Zilly nagyrészt az AimJunkies oldalán állt. A Bungie eredeti vádjai nem szolgáltak elegendő bizonyítékkal arra, hogy a csalások készítői bármilyen szerzői jogot sértettek volna. Ez bizony komoly visszalépést jelent a Bungie számára, de a bíróság felajánlotta a fejlesztőknek, hogy frissítsék az érveiket. Az ügy persze bonyolódik, ám a csalókészítők érvelései igen érdekesek.

„A Bungie azt állítja, hogy súlyos károkat okoztunk a játékban, holott a játékosszámot és az eladásokat tekintve a legnépszerűbb hónapokban elérhető volt a csalásunk. Hiszünk abban, hogy megcáfoljuk a Bungie újabb érveit” – jegyzi meg a Phoenix Digital.

A csaláskészítők szerint az általuk készített szoftverek „overlay-jei” nem illegálisak. A fentiek azt mutatják, hogy az AimJunkiest nem ijeszti meg a jogi csata, sőt bíznak abban, hogy ők jönnek ki győztesen az ügyből. Nos, az adná csak igazán a lovat a csalószoftver-készítők alá. Azok a csalókészítők, akik eddig féltek a törvény és a kiadók haragjától, utána kezdenének el csak igazán dolgozni. Kevés olyan játék lenne, amit ne lepnének el a csalók.

Ezt olvastad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Eszementül néz ki az eredeti Need for Speed: Most Wanted RTX-el felújítva

Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…

56 perc telt el azóta...

Brutális darálásra képes a Warzone leggyorsabban ölő fegyvere

2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…

1 óra telt el azóta...

18 millió forintba kerül ez az Nvidia PC, de játszani sem lehet rajta

2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…

2 óra telt el azóta...

Ezeket a CS2 beállításokat használja a játék legújabb sztárja, donk

2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…

2 óra telt el azóta...

A PS2 őrületes eladási rekordját is megdöntheti a Nintendo Switch

Bódi Dániel 2024.02.12. - Azt mindenki tudja, hogy a világ legsikeresebb - értsd. legtöbbet eladott…

2 óra telt el azóta...

Megérkezett a Valentin-nap sztárja, a különleges illatú, animés CPU paszta

2024.02.12. - Azt még a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználó is tudják, hogy a processzor és…

2 óra telt el azóta...