Annyi félresikerült Predator-feldolgozás után vajon mit kapsz a Prédától?

A 18. század első harmadában játszódó Predator-mozi a franchise kisebb-nagyobb botlásai miatt gyanakvással vegyes kíváncsisággal töltheti el a rajongókat, hiszen van annyira szokatlan ötlet egy történelmi szférába helyezett sci-fi, hogy látni akarjuk, de közben okkal félünk a csalódástól.

A Prédával viszont szerencsénk van,

pedig a felesleges óvatoskodás miatt akad benne néhány suta megoldás.

Annak sikerült ellenállni, hogy jó hollywood-i szokás szerint biodíszletté degradálják a szépséges Amber Midthunder-t (Légió, Roswell), de a film még a 16+-os besoroláshoz képest is túl szemérmes, ami helyenként kényelmetlen, hiszen a mocsárból kimászott lány egy snittel később alig viseltes, továbbra is mindent takaró ruhában tűnik fel újra és csak a késéről mosogatja a sarat.

Ez a prűd Amerikában nem, csak európai szemmel furcsa: felnőtteknek szánt horrorban szégyenlősen takargatnak minden női testrészt (közben a férfiak meg félmeztelenül szaladgálnak, mint a Twilight-ban), de az nem gond, ha közben egy szörny embereket szaggat ketté.

Persze a filmhez semmit sem tett volna hozzá a színésznő vetkőztetése, és senki nem kérte, hogy lassított felvételen riszáljon ki a patakból, de legalább ne üvöltsön, hogy az alkotók feszengve hajbókolnak az MPA-nak az alacsonyabb besorolásért. Ez ráadásul azt az idióta helyzetet idézi elő, hogy azt hihetjük, vérmentes családi film készült egy Predator-történetből, holott csak azért NC-17 (nálunk 16+), mert kerüli a meztelenséget.

A film kifejezetten erőszakos, és ez jót tesz neki, mert egy kíméletlen földönkívüli vadász valószínűleg pontosan úgy bánna az elé kerülő zsákmánnyal, mint a Prédában.

Váratlan módon messze nem a Predator az egyetlen veszélyforrás a sztoriban, ami több mint üdítő fordulat és remek utalás is egyben az amerikai őslakosságra váró kihívásokra. Naru (a végletekig remek Amber Midthunder) egy komancs törzs fiatal vadásza, akitől bátyja és anyja annak ellenére sem meri megtagadni az egyébként férfias hivatást, hogy rettenetesen féltik, sőt, kiváltják vele a közösség ellenszenvét.

A nemi megkülönböztetés nyilván a vadon élő kultúrákban is éles volt, de a Préda érthetően és hitelesen mutatja be, hogy ez elsősorban a környezeti adottságok miatt alakult így: a férfi a betevő ételt hozó vadász, de egyben fogyóeszköz is, mert a veszélyes portyákról szinte biztos, hogy nem tér haza mindenki. A törzs védett tagjai a nők, akik egyben tartják a nomád falut, de Naru túl jó nyomolvasó ahhoz, hogy otthon hagyják, amikor egy veszélyes nagymacskát vesznek üldözőbe. Aztán valami egészen mást találnak…

A történet első harmada csak akkor nehezen emészthető, ha ahhoz szoktál, hogy egy horrorban a főcím után öt perccel indul a kaszabolás és meg sem áll a stáblistáig. A rendező (Dan Trachtenberg, aki négy évet töltött a film előkészítésével és ez jót is tett neki) hagy időt rá, hogy megismerd a baljós-ködös tájat, a törzset és Narut, de közben felépít egy olyan fojtogató-nyomasztó légkört, ami nélkül nem működne a sztori.

Így viszont az egész, úgy, ahogy van, egy izgalmakkal teli, brutális kaland lett – mázli, hogy a főszereplő is tökéletes választás!

Nagyon jó lesz ez vasárnap estére – bonts hozzá egy chipset és engedd, hogy beszippantson egy harminc éve nem látott magas minőségben készült Predator-film! Végre valaki megmutatta hogyan kell ezt csinálni. És egy tipp: ne lépj ki a végén a stáblistából, mert van extra jelenet…

Hangolódj rá az előzetessel: