Film/TV

Lesz folytatás, de mikor?! – Megvan a Joker 2 megjelenési dátuma

Jól tudjuk, hogy sokakra nagy hatással volt az Oscar-díjas Joaquin Phoenix által megformált Joker. Régóta pletykálják, hogy a filmnek készül a folytatása, azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy mikor. Miután a rendező Todd Phillips és Scott Silver közösen megírták a forgatókönyvet, idén decemberben elkezdődik a forgatás is.

A Joker: Folie à Deux a tervek szerint 2024 október 4-én érkezik.

A Joker 2019-es megjelenése hatalmas siker volt: nem sokkal a premier után a film több mint 1 milliárd dollár bevételt hozott globális szinten, és tizenegy Oscar-díjra jelölték, melyből kettőt meg is nyert. Az elmúlt három évben folyamatosan szó volt a folytatásról, majd Phillips a nyár elején hivatalossá tette, hogy készül. Ekkor jelent meg a folytatás alcíme, a Folie à deux, ami arra az egészségi állapotra utal, amikor két vagy több ember téveszméket kezd megosztani egymással. Így sokan azt feltételezik, hogy Harley Quinn is megjelenik. A TheWrap szerint a film nagy része a Gotham City-i Arkham Asylumban játszódik.

Te már várod?

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

11 perc telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

2 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

2 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

3 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

3 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

3 óra telt el azóta...