Film/TV

Elhunyt Nichelle Nichols, az eredeti és legendás Star Trek Uhurája

Július 30-án szombaton 89 éves korában elhunyt az első és eredeti Star Trek sorozat egyik főszereplője, a Nyota Uhura hadnagyot alakító Nichelle Nichols – jelentette be a szomorú hírt a fia.

A szerepe azonban nemcsak a kultikus sorozat ismertében rendkívül fontos, hanem mert ő volt a filmtörténelem kvázi első színesbőrű színésze, aki nagyszabású produkcióban főszerepben tűnhetett fel. Sőt, manapság ugyan bagatellnek hathat, de akkoriban nagyon nagy jelentősége volt annak a jelenetnek, amikor Uhura és Kirk kapitány csókot váltottak. Képernyőn ez az első csókok között volt, ami fehér- és színesbőrű szereplő között csattant el.

Nichols a 60-as évek elején kezdte karrierjét, színdarabokban és musicalekben játszott, modellkedett, sőt, Duke Ellington és Lionel Hampton társaságában énekelt – emlékezett rá a CNET. Aztán jött Gene Roddenberry producer, aki vendégszerepet ajánlott neki az első televíziós sorozatában, A hadnagyban. Néhány évvel később, 1966-ban Roddenberry az Enterprise űrhajó kommunikációs tisztjeként szerepeltette.

Nichols azonban nem kifejezetten volt elragadtatva a Star Trektől, amiből egyetlen évadot követően ki szeretett volna szállni. Nem sokkal később azonban meggondolta magát, miután találkozott Martin Luther Kinggel, aki bevallotta neki, hogy hatalmas Trek rajongó. Ez ébresztette rá, hogy a szerepe igenis fontos, mellyel példaképpé vált a fekete nők és a színesbőrü közösségek körében. A sorozat 1969-es zárultáig ő alakította Uhurát.

A sorozat zárultával Nichols még hat Star Trek-moziban bújt Uhura bőrébe, aki időközben parancsnokká lépett elő. Szerepe hasonlóan fontos és ikonikus volt, mint William Shatner Kirk kapitánya, Leonard Nimoy Spockja, DeForest Kelley McCoy-ja, vagy George Takei Suluja.

A filmek mellett Nichols még a NASA alkalmazásában is állt, ahol feladata a kisebbségek és a nők tudományos pályára való felkarolása volt. Ő szerződtette például Guion Blufordot, az első színesbőrű asztronauta, de az első női űrhajós, Sally Ride is az ő segítségével került az űrügynökséghez.

Nichelle Nichols élete és munkássága egészen elképesztő hatással volt a világra. A popkultúrában és a tudományos világ fejlődésében, betöltött szerepe egyszerűen felbecsülhetetlen értékű, mellyel milliók számára vált példaképpé. Nyugodjék békében.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

57 perc telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

2 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

3 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

12 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

16 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

17 óra telt el azóta...