Gaming

Ez fájni fog: Lehet, hogy a Sony megemeli a PS5 konzolok árát

A konzolok történetében nem nagyon volt jellemző az áremelés, de akár még ez is megtörténhet a jelenlegi konzolgenerációban. A gyártók egy konzolcsaládon belül általában az elegáns drágítást szokták választani, vagyis a drágább gépeket megújított külsővel, vagy tuningolt belsővel szokták eszközölni.

Most azonban, ahogy az infláció egyre nagyobb méreteket ölt, a gyártási költségek az egekben, de a félvezetők ellátásában is bőven akadnak még problémák, nem volna meglepő, ha végül úgy döntenének, hogy modellfrissítés nélkül emelnek egyet a konzolok árán. Sőt, a Sony legújabb negyedéves beszámolója alapján ez a forgatókönyv csak elképzelhetőbb lett.

Mint kiderült ugyanis, a PlayStation 5 konzolok bár jól fogynak, közel sem olyan ütemben találnak gazdára, mint ahogyan arra előzetesen számítottak. A PS5 eddig 21,7 millió darabban fogyott, míg a PS4-ből ugyanennyi idő alatt több mint 25 milliót tudtak kiszórni. Ezt pedig még az exkluzívokkal sem lehet magyarázni, ugyanis ebben a tekintetben PS5 sokkal jobban áll az elődjénél.

Persze a Sony videojátékos részlege még így is messze a legprofitábilisabb ágazata, de az összbevétel komoly csökkenése miatt nem lehet őszinte az öröm. Emiatt is jogosan merült fel a kérdés a befektetőkkel tartott beszélgetés során,

miszerint a vállalat tervez-e emelni a PS5 árán?

 A kérdés pedig azért is lehet indokolt, mert a Sony – elsőként – Japánban már drágított más elektronikai termékein, többek között a hangszóróin, fejhallgatóin és kameráin. A vállalat pénzügyi igazgatójától, Hiroki Totokitól érkezett válasz pedig egyáltalán nem volt megnyugtató.

„A PS5 esetleges áremelésével kapcsolatban jelenleg semmi konkrétummal nem tudok szolgálni, amit megoszthatnék önökkel” – mondta Hiroki a VGC fordításában.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Sony bizony fontolóra vette, hogy megemeli a PS5 konzolok, a lemezolvasó nélküli és az alapgép árát, egyelőre viszont még nem döntöttek róla. Ez pedig azért lehet kellemetlen a felhasználóknak, mert a legtöbb viszonteladó az inflációra hivatkozva eleve drágábban – és egyre magasabb áron árulja a játékgépet, a nyerészkedőkről már nem is beszélve.

Így ma már szinte csodaszámba megy, ha a 2020-ban belőtt ajánlott fogyasztói áron, 150 és 185.000 forintért be tudjuk szerezni a gépeket. Most például 220-250.000 forint között kínálják sokan, egy esetleges Sony-s áremelést követően pedig még a 280.000 forintos árcédula sem lenne elképzelhetetlen.

Persze, ha időközben előrukkolnak egy PS5 Prónak megfelelő modellel, az idézőjelbe teheti a fentieket, a gyártási problémák miatt azonban a közeljövőben ez aligha fog megtörténni. Ellenben a PS5 drágulásával, amit több piaci elemző prognosztizál, mivel a chipgyártók is emelik áraikat, az ezeket megvásárló vállalatok pedig a költségeket a fogyasztókra hárítják.

Drágulni fognak a PC-k, az autók, a játékok, az egyéb szórakoztató elektronikai termékek és készülékek, és még sok más termék is. Pontosan ezt láthatjuk a Meta Quest 2 VR headsetjénél is, aminek a héten jelentették be a 100 dolláros mintegy 40.000 forintos drágulását.

Több szakértő szerint a PS5 is hasonló sorsra fog jutni, aminek a játékosok egészn biztosan nem fognak örülni. Ha pedig a Sony tényleg emel egy nagyot a konzol árán, az még jobban az Xbox, konkrétabban a Series S felé terelheti az embereket, ami eleve rendkívül agresszív árazással, alig több mint 110.000 forintos áron került a boltokba.

via – VGC, GameSpot

Ezt is érdemes lehet átbújnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

3 perc telt el azóta...

Erotikus 18+ animehorror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

33 perc telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

12 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

14 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

14 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

15 óra telt el azóta...