A Star Wars Knights of the Old Republic remake változatát a tavalyi PlayStation Showcase-n jelentették be, amit a rajongók hatalmas örömmel fogadtak. Az eredetileg 2003-ban megjelent játék átdolgozásának projektje azonban most határozatlan időre leállt. Az Aspyr Media fejlesztői most azt próbálják kitalálni, hogyan tovább.
Ahogy arról a Bloomberg beszámolt, az Aspyr a hónapban hirtelen kirúgta a játék művészeti és tervezési igazgatóját is. Később a vezetőség közölte az alkalmazottakkal, hogy a Star Wars projekt szünetel, de mindenkit megkértek, hogy ne beszéljen erről. A játékot tavaly szeptemberben jelentették be, és már közel három éve fejlesztik. Az 1996-ban alapított Aspyr korábban arról volt ismert, hogy már létező videojátékokat ültettek át más platformokra, például iOS-re.
Nemrég a stúdió egy demót is bemutatott a partnereknek, így mindenkit sokkol a hír.
Az Aspyr vezetői azt mondták az alkalmazottaknak, hogy a fejlesztés nem ott tart ahol kellene. Ezután jöttek a fent említett kirúgások, majd az egész remake-projekt szüneteltetése. A Bloomberg értesülései szerint aránytalanul sok pénz és idő ment a demó fejlesztésébe, így a projekt a jelenlegi irányában nem fenntartható. Egy másik vitás pont az ütemterv. A fejlesztés elején a stúdió vezetősége azt ígérte, hogy a játék 2022 végén megjelenhet. A fejlesztők szerint azonban sokkal reálisabb időpont lenne a 2025-ös dátum.
A Star Wars Knights of the Old Republic sorsa tehát továbbra is tisztázatlan. Májusban az Embracer bejelentette, hogy a Saber Interactive is csatlakozik a projekthez. Egyesek az Aspyrnél úgy vélik, hogy a Saber teljesen átveheti a projektet.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…