Tech/Tudomány

A legjobbat keresed? – Íme az ultimate processzor ranglista 2022 júliusában

2020 novemberében az AMD megjelentette a “Zen 3” architektúrára épülő, de 5000-es számozást viselő asztali  AMD processzorokat, melyek már játékok alatt is elég szépen megszorongatták, megelőzték az Intel egységeit. A válaszlépésre egészen 2021 novemberéig kellett várnunk, ekkor érkeztek meg az Alder Lake széria első darabjai. Ekkor a legerősebb CPU-kat lőtte el az Intel a 12700K, 12900K és 12600K modellek személyében. Januárig kellett várnunk arra, hogy megérkezzenek a szerényebb árcédulával rendelkező 12. generációs processzorok és alaplapok, melyeket már sokkal többen megengedhetnek maguknak, mint a 250 ezres i9-et.

Nem is kellett csalódnunk, hiszen az Intel i5-12400-ról hamar kiderült, hogy kellemes ár-érték aránnyal rendelkezik, talán a 4 mag – 6 mag váltásnál debütáló 8400-hoz lehetne hasonlítani. A 6 mag azóta is maradt, de az IPC jelentősen nőtt, illetve immár 12 szállal gazdálkodhat a rendszer. Jelenleg egyértelműen ez a CPU az ár-érték bajnok egy középkategóriás B660 lap társaságában. Nem szabad azonban itt leragadni, hiszen rengeteg processzor vár még ránk a boltok polcain. A Tom’s Hardware gárdája minden egyes CPU megjelenésnél összesíti a processzorok erejét egy grafikonban, hogy a felhasználók pillanatok alatt leolvashassák nyers erőben mely processzorokat érdemes választaniuk.

Legutóbb júniusban néztük meg a felhozatalt, ám négy napja ismét frissültek az adatok, így az ősszel esedékes generációváltás előtt mindenképp érdemes vetnünk egy pillantást a frissített táblázatokra.

Aktuális generációk – Windows 11 alatt

Átlag FPS – 1080p 

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1080p felbontásban, Windows 11 alatt.

Átlag FPS – 1440p

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1440p felbontásban, Windows 11.

Többszálas eredmények

Itt a processzorok nyers erejét olvashatjuk le, az összes szál bevetésével. Többféle szintetikus benchmark eredményét mosták össze a Tom’s Hardware szakemberei, így pontos képet kaphatunk, hogy mely processzorokat érdemes választanunk, ha végtelen szálat is ki tud használni a célszoftver/játék.

Egyszálas eredmények 

Itt szintén processzorok nyers erejét olvashatjuk le, ám ezúttal csak egy-egy szál bevetésével. Többféle szintetikus benchmark eredményét mosták össze a Tom’s Hardware szakemberei, így pontos képet kaphatunk, hogy mely processzorokat érdemes választanunk, ha a legfontosabb az adott CPU egyszálas ereje.

Több generáció – Windows 10 alatt

A Windows 10-es táblázatban már megtalálhatunk akár 8. generációs Intel processzorokat és első generációs Ryzen egységeket is. Ha pár generációval régebbi hardverekre vadászunk, akkor jól jöhet a 1080p és 1440p táblázat az erőviszonyok eldöntésére.

Átlag FPS – 1080p 

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1080p felbontásban, Windows 10 alatt.

Átlag FPS – 1440p

Ebben a szekcióban azt láthatjuk, hogy a Tom’s Hardware sokrétű és rengeteg játékot, programot futtató tesztjén mennyi FPS-t produkáltak az egyes processzorok 1440p felbontásban, Windows 10 alatt.

Integrált GPU egységek

Nem mehetünk el a processzorokra integrált grafikus egységek mellett sem, hiszen a mostani helyzetben sokan ezekben bíznak, bár a felárak már azért lassan eltűnnek. Az iGPU-k 720p és 1080p felbontásokon lettek megizzasztva, felette már nem igazán érdemes bevetnünk őket 1-2 kompetitív cím kivételével.

720p – Átlag FPS

1080p – Átlag FPS

Reméljük a fenti táblázat segítségével már könnyebben össze tudjátok hasonlítani az általatok kinézett processzorokat, hiszen a 4 magos i3 modellektől kezdve egészen a 24 szálas i9-ig megtalálható minden a fenti grafikonokon.

Nálad milyen processzor ketyeg a gépben?

Arpi

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

29 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

32 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

1 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...