Tech/Tudomány

Hazánkban is érezhető – Így alakultak a videókártyák árai július első felében

Szerencsére július elején is pozitív hírek érkeztek a videókártyák árcsökkenésével kapcsolatban. A kínai belpiac gyakorlatilag összeomlott, jóval a gyártó által javasolt árak alatt kell értékesíteni az új példányokat is, a használt egységekről nem is beszélve. Európában és Amerikában nem ennyire drasztikus a helyzet, de folyamatosan kedvezőbb árcédulákat olvashattunk le az eddig hónapok során.

A TechSpot csapata ezúttal ismét megvizsgálta az árakat, ráadásul az eBay-en fellelhető példányok segítségével, így talán még reálisabb képet kaphattak. 2021 márciusa óta figyelik ilyen szempontból is az árak alakulását, így szépen követhető a trendek alakulása. Az amerikai árak nem feltétlenül felelnek meg az európainak, ám az arányuk hasonló szokott lenni, így ez sem jelenthet problémát.

Nézzük is, hogy miként alakultak a videókártyák árai július első felében!

Nvidia

Jól leolvasható, hogy a téli időszakban volt egy enyhe emelkedés, ám azóta gyakorlatilag minden Nvidia kártya ára szépen lassan csökken. Minél drágább egy VGA, annál látványosabb a zuhanás, elég csak az RTX 3090 vonalára ránézni. Április óta is szépen faragták az eBay-es eladók az árcédulákat, nézzük is az elmúlt három hónap számait.

Videókártyák Ajánlott kiskereskedelmi ár EBay átlagár – Május EBay átlagár – Június EBay átlagár – Július Aktuális árinfláció Június és Július különbség
GeForce RTX 3090 Ti $2,000 $2,000 $1,650 $1,470 -27% -11%
GeForce RTX 3090 $1,500 $1,700 $1,600 $1,270 -15% -21%
GeForce RTX 3080 Ti $1,200 $1,200 $1,000 $930 -23% -7%
GeForce RTX 3080 12GB N/A $1,000 $870 $740 -15%
GeForce RTX 3080 10GB $700 $850 $770 $820 17% 6%
GeForce RTX 3070 Ti $600 $700 $680 $670 12% -1%
GeForce RTX 3070 $500 $660 $580 $530 6% -9%
GeForce RTX 3060 Ti $400 $560 $500 $470 18% -6%
GeForce RTX 3060 $330 $440 $380 $410 24% 8%
GeForce RTX 3050 $250 $330 $330 $330 32% 0%
Átlag: 5% -6%

A gyengébb/olcsóbb Nvidia kártyák ára nem feltétlenül csökkent az eBayes listázások alapján, ám feljebb már mérhető különbség volt június és július között is. Átlagban 6%-ot csökkentek az árak, a legnagyobb zuhanást a 3090 esetében olvashattuk le.

AMD

Az AMD-nél nincs szó hivatalos árvágásról, mint az Nvidia kártyák esetében, de a trend itt is azonos. Sőt, rengeteg esetben már hazánkban is az MSRP ár alatt vásárolhatunk meg néhány kártyát, a használtpiacról nem is beszélve. Nézzük is, hogy ez meglátszódik-e az eBay-es árakon.

Videókártyák Ajánlott kiskereskedelmi ár EBay átlagár – Május EBay átlagár – Június EBay átlagár – Július Aktuális árinfláció Június és Július különbség
Radeon 6950 XT $1,100 $1,100 $1,100 $1,020 -7% -7%
Radeon 6900 XT $1,000 $950 $880 $850 -15% -3%
Radeon 6800 XT $650 $800 $770 $690 6% -10%
Radeon 6800 $580 $760 $700 $600 3% -14%
Radeon 6750 XT $550 $550 $540 $515 -6% -5%
Radeon 6700 XT $480 $490 $470 $430 -10% -9%
Radeon 6650 XT $400 $400 $380 $350 -13% -8%
Radeon 6600 XT $380 $375 $360 $320 -16% -11%
Radeon 6600 $330 $335 $300 $260 -21% -13%
Radeon 6500 XT $200 $195 $180 $175 -13% -3%
Radeon 6400 $160 $170 $160 $135 -16% -16%
Átlag: -10% -8%

A számok is azt mutatják, hogy AMD oldalról valóban kedvezőbben alakultak az árak. A felsőkategóriában nem találkozhatunk akkora mértékű esésekkel, mint amit az Nvidia kártyák produkáltak. Az alsókategória azonban kompenzálja ezt is, így az átlagos csökkenés is a vöröseknél nagyobb, minden esetben negatív előjelet találhatunk június és július között

Konklúzió

Itthon is érezhető

A fenti grafikonokból és táblázatokból úgy tűnik, hogy továbbra sem szakad meg a csökkenő trend, még akkor sem, ha külsős oldalakat veszünk alapul. Az európai és hazai árak is hasonló arányban alakulnak, ám a szokásos „USA vs. EU” felár mellett Magyarországon a nem túl kedvező euróárfolyam is beleszól a történetbe. Ennek ellenére jelenleg RTX 3070-eket is találunk már 190-200 ezer forint környékén használtan, pár hónapja ezt az ársávot még egyértelműen a két kategóriával gyengébb 3060 uralta. Remélhetőleg a nyár további részében is kedvezően alakulnak akár az új, akár a használtpiaci árak.

Adatok és képek forrása: TechSpot

Arpi

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

2 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

2 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

2 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

4 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

5 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

6 óra telt el azóta...