Tech/Tudomány

Elon Musk szerint hamarosan a Steam is fut majd a Teslában

Az biztos, hogy érdekes helyzetbe kerülhetnek az elektromos-autók mostanában. Az energia-árak emelkedésével ugyanis sokan azt jósolják, hogy drágább lesz a fenttartásuk, mint a benzines autóké. Ettől függetlenül már most is sok Teslát látni az utakon, akiknek tulajdonosai örülni fognak egy készülő újdonságban, amennyiben gamerek.

Elon Musk szeretné elhozni a Steamet a Teslába.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk nemrég egy twitter üzenetben azt mondta: a vállalat  jól „halad a Steam integrációjával”, és „valószínűleg a következő hónapban” már be is mutatják. A dolog persze nem meglepő a Tesla-tulajdonosok számára. Már számos játékot kínálnak a beépített Tesla Arcade-en keresztül, mint a Cuphead és a Sonic the Hedgehog 1.

 

A Steam hozzáadásával a felhasználók sokkal több játékhoz férhetnek hozzá, mint eddig bármikor. Persze a részleteket még nem lehet tudni, például azt, hogy a Steram hatalmas könyvtárából hogyan lehet vásárolni, illetve minden cím elérhető lesz-e. Vajon lesz-e olyan játék, amit a Tesla nem támogat? Valószínűleg igen!

Musk még mindig nem tartotta be azt az ígéretét, hogy a Cyberpunk 2077 és a The Witcher az újabb Model S és X járművekben is elérhető lesz. Ezek a modellek AMD Ryzen processzorral és külön AMD RDNA 2 GPU-val vannak felszerelve. A Steam-integráció azt jelezheti, hogy közelebb kerülnek a célhoz.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

4 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

4 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

5 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

7 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

8 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

9 óra telt el azóta...