Életmód

Nagyon helyes – Képesítés nélkül nem okoskodhatnak az influencerek

Bizonyára mindenki megszokta már, hogy a tartalomgyártóknak, streamereknek mindenről megvan a véleménye. Sőt, vannak Magyarországon is olyan csatornák, melyek kifejezetten a véleményükre építik fel a koncepciót. Beszélnek aktuális politikai témákról, a koronavírusról, az egészségügyről, vagy éppen jogi kérdésekről. Azt gondolnánk, hogy ezzel nincs is semmi baj, hiszen véleménye mindenkinek lehet. Azonban vannak olyanok, akik szaktudás hiányában félrevezethetik hatalmas követőtáborukat. Ez ellen lép fel most Kína.

A Kínai Kommunista Párt szabályozza, hogy mit mondhatnak az influencerek Kínában.

Persze nem újdonság, hogy Kínában mit és hogyan mondhatnak a tartalomgyártók, a szabályokat nemrég azonban szigorították – írja a CNBC.

Kínában az online influencereknek képesítéssel kell rendelkezniük, ha bizonyos témákról, például jogról vagy orvostudományról akarnak beszélni.

Azoknak, akik véleményük által szeretnék befolyásolni a követőtáborukat, be kell mutatniuk a képesítést a platform számára, amit felülvizsgálnak. A lényeg tehát az, hogy aki nem orvos, az nem beszélhet az orvostudományról, például a koronavírusról.

A legújabb szabályozás célja az, hogy megtisztítsák az online közvetítések világát. Az elmúlt 16 hónapban Kína több friss szabályt vezetett be.

  • A múlt hónapban a kínai hatóságok megtiltották a 16 év alatti fiataloknak, hogy este 10 óra után élő közvetítéseket nézzenek, vagy virtuális ajándékokat küldjenek az influencereknek.
  • Az streamerek nem tehetnek közzé olyan tartalmat, amely gyengíti vagy torzítja a Kínai Kommunista Párt pozícióját. A Pekingnek nem tetsző tartalmakat eltávolítják az internetről.
  • A streamerek nem használhatják a deep fake technológiát a politikai szereplők esetében.
  • Az streamerek nem mutathatnak be túlzott élelmiszerpazarlást, túl sok luxuscikket vagy luxus életmódot. A tartalom nem lehet túlságosan szexre utaló vagy provokatív.

Úgy tűnik tehát, hogy van egy ország, ahol a streamerek nem mondhatnak következmények nélkül azt, amit akarnak. Az új szabályozás értelmében pedig bizonyos témákról csak akkor beszélhetnek, ha szakmai képesítéssel igazolják, hogy amúgy értenek is hozzá. Sajnos a mai világban sokan úgy beszélnek bizonyos témákról, hogy nem sok fogalmuk van róla, vagy épp hamis hírekből tájékozódnak. Ennek pedig negatív hatása lehet a követők körében.

Mit szólnál, ha nálunk is hasonlót vezetnének be?

Ezt láttad már?

 

 

DV

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

1 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...