Tippek és akciók

Akciófigyelő | 13.000 forintot spórol nekünk a következő ingyen játékaival az Epic

Az Epic Games még a nagy tavaszi akciója során örvendeztette meg a játékosokat egy maroknyi gigászi ingyen játékkal, amelyeknek a nagy többség még bizonyosan nem ért a végére.

Jól tudja ezt az Epic is, így az elmúlt egy-két hétben könnyedebb, de nem kevésbé szórakoztató alkotásokat osztogatott, sőt, ezen a héten már nem is egyet, hanem kettőt. A jó szokásukat pedig a következő hétre is megtartják, vagyis ismét két remek, a jelenlegi Epices áraikkal számolva 13.000 forint összértékű játékokat ad ingyen mindenkinek, aki az EGS-re téved.

Június utolsó, és július első ingyenes játékai a Geneforge 1: Mutagen, illetve az Iratus: Lord of the Dead lesznek, melyeket június 30-i csütörtöktől adhatunk a játéktárhoz. 

A Geneforge 1 – Mutagen az azonos című kult-klasszikus 2001-es Geneforge CRPG újragondolása/újrakiadása, ami messze híres arról, hogy egészen nagy szabadságot ad a játékosnak, aki tulajdonképpen úgy ér a több tízórás történet végére, ahogyan csak akar. Beállhatunk a rosszarcok közé, vagy szét is csaphatunk közöttük a mágiát használva, de teremthetünk különböző élőlényeket is a célra, ha viszont a békésebbek lennénk, akkor választhatjuk a diplomácia, esetleg az osonás útját is. Elképesztő mértékű szabadság, retro hangulat, kimeríthetetlen szerepjátékos elemek.

 

Az Iratus sokaknak ismerős lehet, ha az év elején figyelték a GoG-os akciókat. Ott ugyanis volt már ajándék egyszer, de ha valaki esetleg arról lecsúszott volna, akkor itt az újbóli lehetőség a pótlásra. Az Iratus tulajdonképpen a Slay the Spire és a Darkest Dungeon egyeneságú leszármazottja, így aki szereti a lassabb, taktikázós roguelike játékokat, annak kifejezetten remek szórakozás lesz.

A játékokat június 30-tól egészen július 7-ig éritek el, addig pedig két másik remek alkotásra csaphattok le teljesen ingyen.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

KAMEHAMEHAAAA! – 17 Dragon Ball érdekesség, amit a legtöbben nem tudnak

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Dragon Ball a világ egyik leghíresebb anime…

20 óra telt el azóta...

Muter, hozd a retyót! – Itt a WC, ami 120 FPS-ben futtatja a Cyberpunkot

Bódi Dániel 2022. 08. 02. - A Nintendo Game Boy-nak hála, egy ideje már nem…

21 óra telt el azóta...

Így néznének ki a Trónok Harca szereplői a könyvek alapján

Bódi Dániel 2022. 08. 29. - George R.R. Martin korszakos fantasy remekműve hiába, hogy 1996-ban…

22 óra telt el azóta...

Megvan, mikor nézhetjük meg az új Harry Potter sorozatot

2024.02.24. - Közel 15 évvel azután, hogy az utolsó Harry Potter film is a mozikba…

22 óra telt el azóta...

Élőszereplős NARUTO film készül, nem is akárki rendezi

2024.02.24. - Kétségtelen, hogy a Naruto minden idők egyik legnépszerűbb és legösszetettebb mangája és animéje,…

23 óra telt el azóta...

Ez a 8 kőkemény filmes karakter simán elpicsázná a Predatort

Bódi Dániel A legutóbbi Predator-film kifejezetten jóra sikeredett, ami valamilyen érthetetlen módon a mozikat teljesen skippelve…

23 óra telt el azóta...