Tippek és akciók

Akciófigyelő | Teljesen ingyen végigpörgetheted az Outriderst, de nem árt sietni

A tavalyi év egyik közepesen mérsékelt várományosa volt a People Can Fly alkotása, az Outriders, ami ha zajos sikert nem is aratott, de különösebb csalódást sem okozott. A poszt-apokaliptikus világban játszódó looter-shooter hibrid most az első nagyobb kiegészítőjére készül, a tucatnyi tartalommal megpakolt Worldslayerre, ami a tervek szerint pár nap múlva, június 30-án jelenik meg.

Addig viszont azok is átrághatják magukat a történeten, akik eddig még nem kóstoltak bele az Outridersbe, a fejlesztők ugyanis úgy döntöttek, hogy pár napig ingyenessé teszik a játékot. Üröm az örömben, hogy az ingyenesség csak PC-n a Steamen, és csak pár napig érhető el, amit június 20. és 23. közé időzítettek. Ez idő alatt azonban bőven a történet végére lehet érni, amit egyedül vagy két pajtásunkkal közösen is letolhatunk.

Az Outriders műfajából adódóan a kalandozások, a szintezések és az egyre jobb cuccok gyűjtése természetesen ezután sem érnek véget, úgy meg aztán pláne, hogy az ingyen napok után nem sokkal már érkezik is a DLC. Ha pedig megtetszene a móka, akkor nagy szerencsénkre a Steam „HÉT KÖZEPI ŐRÜLET!” akciója keretében közel féláron szerezhetjük be, sőt, akár a Worldslayerrel együtt is bezsákolhatjuk – természetesen ezt is az eredetinél kedvezőbb áron.

Érdemes mostanság az Amazonra is figyelni, mert hamarosan 30 remek játékot adnak majd ingyen a Prime-tagoknak:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

5 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

7 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

7 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

7 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

7 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

7 óra telt el azóta...