Film/TV

Folytatódik a Squid Game, bejelentették a második évadot

Most már hivatalos, hogy új epizódokat kapunk az elmúlt időszak egyik legsikeresebb és legtöbb reakciót kiváltott koreai sorozatából, a Squid Game-ből. Hwang Dong-hyuk rendező szerint a második évadban Gi-hun és a titokzatos Front Man visszatér. Sőt bemutatják Cheol-sut, Young-hee pasiját is.

„12 évbe telt, míg tavaly végre kiadhattuk a Squid Game első évadát. Azonban 12 napba telt, mire a sorozat a legnépszerűbb Netflix-sorozat lett valaha” – írja Hwang.

A  második évadot egyébként annak ellenére jelentették be, hogy a Netflix kissé kénytelen visszafogni a költségvetést. Bár a Squid Game világszerte hatalmas sikert aratott, a Netflix áprilisban bejelentette, hogy csökkenni kezdett az előfizetők száma. Ezt elbocsátások és a gyártási költségvetés csökkentése követte. A Netflix a jelszavak megosztásának korlátozására is összpontosít, ez év végéig elindítja a hirdetésekkel kiegészített csomagokat.

 

 

A koreai sorozat második évadának bejelentésére egyébként számítani lehetett. Tavaly Hwang azt mondta, hogy a második évad írása már folyamatban van, a Netflix társ-vezérigazgatója, Ted Sarandos pedig azt, hogy a Squid Game univerzum bemutatása még csak most indult el. Más szóval, nagyjából mindannyian tudtuk, hogy jön a második évad, de most már hivatalos.

A Vanity Fairnek adott interjújában Hwang azt mondta, hogy 2023 vagy 2024 végén talán meg is érkezik a sorozat, még durvább játékokat fog tartalmazni. Erre tehát már várni kell.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Ez a Warzone SMG lehet a Season 2 egyik nagy nyertese

2024.02.05. - A Warzone metája folyamatosan alakul. Az elmúlt hetek során, a fejlesztők rengeteg alkalommal…

1 óra telt el azóta...

Kihagyhatatlan áron adják most itthon az egyik legjobb gamer Intel CPU-t

2024.02.05. - Az Intel jelenleg már a 14. generációját tapossa, ám a 12. és 14.…

2 óra telt el azóta...

Legális csalást ad a Counter-Strike 2 mindenkinek? – Nagy a baj

2024.02.05. - A Counter-Strike 2 új motorral érkezett. A Source 2 több erőforrást kér magának…

2 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy milyen erős az új és olcsó Nvidia videokártya

2024.02.05. - Az RTX 3050 6GB az elmúlt időszakban többször is felbukkant az oldal hasábjain.…

2 óra telt el azóta...

Egyre többet tudhatunk a 2024-es Call of Duty-ról – Ilyen lehet a kampány

2024.02.05. - A Call of Duty széria hosszú ideje minden évben jelentkezik egy-egy új címmel.…

2 óra telt el azóta...

Van 5 olyan csalás a Temun, amire nagyon oda kell figyelned

2024.02.05. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

4 óra telt el azóta...