VALORANT

Kiderült az új Valorant pálya neve és a szezonok menetrendje

Múlt héten megérkezett a Valorant legújabb frissítése, mely további információkat árult el nekünk az érkező újdonságokkal és szezonokkal kapcsolatban. Egyre közelebb az Episode 5 startja is, mely egy újabb fél éves periódust fedhet majd le.

A Valorant új pályájáról már szinte mindent tudunk, bár hivatalos megerősítés nem érkezett egyik információval kapcsolatban sem. A map feltehetőleg Lisszabonban kap majd helyet, a víz nagy hatással lehet a felépítésére és az atmoszférájára is. A legutóbbi update után már a (kód)neve sem titok, a fejlesztők egyelőre Pitt néven emlegetik a Valorant fájljaiban.

Kiderült az Episode 5 teljes menetrendje is!

Szintén floxay-nak köszönhetjük az Episode 5-tel kapcsolatos dátumokat is. Az új szezon június 22-én startol majd el és egészen augusztus 24-éig élvezhetjük. Az Act 2 augusztus 24-étől október 19-éig tart, míg a zárószezont a karácsonyi pihenés miatt egészen 2023 januárjának közepéig grindolhatjuk.

Az érkező pályát szinte biztosra vehetjük már, ám úgy néz ki, hogy új ügynökre októberig nem kell számítanunk. A Riot Games korábban belengetett Cypher és Phoenix buffot is, ám ezek pontos idejét és kivitelezését még szintén nem ismerjük. A szezon közelsége miatt már a héten számíthatunk újabb pálya teaserekre, remélhetőleg ezúttal sem kell csalódnunk a Valorant marketing csapatában.

Arpi

Korábbi cikkek

Ilyen beteg ultrarealisztikus ÁLLATKERTI horrjátékot még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

1 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

3 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

3 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

3 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

3 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

4 óra telt el azóta...