Film/TV

Végre tudjuk, mikor jön az „Én vagyok Groot” sorozat

Bármilyen furcsa, már az MCU negyedik fázisának felénél járunk, és még rengeteg tartalom áll előttünk. A jövő hónapban érkezik a Thor: Love and Thunder, de lesz még például Black Panther folytatás is. Ja, és ott van a She-Hulk sorozat is. Szerencsére ezeket lassan mi is első kézből megkapjuk, hiszen június 14-től Magyarországon is elérhető a Disney+.

Bár előzetes nem jött, az I am Groot megjelenési dátumát megkaptuk.

 

Amint a Marvel sajtóközleményéből kiderül, a sorozat „Baby Groot” dicsőséges korszakát meséli el, ahogyan felnő, és bajba kerül a csillagok között”. Ez nem egy hagyományos értelemben vett Disney+ sorozat lesz, inkább egy csomó rövid történet. Az már más kérdés, hogy pontosan milyen rövidek lesznek a részek, de akárhogy is, ne számítsunk arra, hogy a Baby Groot esetében egy órás részek lesznek. Ez inkább olyan szórakoztató rövidfilm-sorozatnak ígérkezik.

Groot szerepében ismét Vin Diesel lesz hallható. Az I Am Groot premierje a Disney+-on augusztus 10-én lesz, tehát már csak pár hónap van hátra. Hamarosan előzetest is kapunk.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

1 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...