A legutóbbi szivárgások után szinte nyílt titokként kezelhetjük, hogy a Modern Warfare II DMZ játékmódja és a Warzone 2 fő pályája azonos lesz. Az eleinte csak lerajzolt, 2D megoldások után múlt héten már domborzati viszonyokkal tarkított, nagyfelbontású képet is láthattunk egy lelkes Reddit felhasználónak köszönhetően.
Természetesen nem a játékból lett kivágva ez sem, továbbra is a belsős leakekre hagyatkozik mindenki. Sokaknak egyből a Blackout mód ugrott be a pályáról, talán nem is véletlenül, egy kis nosztalgiázgatás sosem árthat.
Úgy tűnik nem csak egy pálya közül választhatunk majd!
A jelenlegi Warzone kliensben két opció közül választhatnak a játékosok, a nagyobb Caldera sziget mellett egy kisebb, pörgősebb harcokat garantáló Rebirth Island névre keresztelt helyszínen is folyamatos akcióban lehet részünk. A fejlesztők olyannyira különválasztják a két mapot, hogy az éppen aktuálisan elérhető játékmódok playlist listája is eltérő a két helyszínen.
A fenti információ ezúttal is a sokat bizonyított Tom Hendersonhoz köthető. Állítása szerint a jelenleg is javában zajló teszteken a résztvevők egy második, kisebb pályát is találtak a menüben, ám a félkész állapota miatt nem indíthatták még el azt. Nem meglepő, hiszen könnyen lehet, hogy csak 2023 decemberében érkezik meg a második pálya, a Modern Warfare II esetében már két éves ciklussal kell kalkulálnunk. A Warzone 2 lehetséges megjelenési időpontját jelenleg 2022 decembere és 2023 januárjára közé teszik az adatbányászok, ám ez még sokat változhat az elkövetkezendő hónapok során. Remélhetőleg június elején hivatalos információkat is megtudunk a Modern Warfare II-ről, addig is a fenti híreket továbbra is érdemes pletykaszinten kezelni.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…