Tech/Tudomány

Akadozó, folyamatosan lefagyó gép? – Így ellenőrizd le egyszerűen a memóriákat

A RAM, azaz a Random Access Memory – tetszőleges/közvetlen hozzáférésű memória gépünk egyik legalapvetőbb komponense. A RAM főbb feladata az ideiglenes adatok tárolása: gondolhatunk itt a programok utasításaira, adatokra vagy épp a CPU munkájának, eredményeinek a tárolására. Éppen ezért viszonylag hamar fel is tűnhet, ha valamilyen probléma merül fel a gépünkbe pakolt modulokkal kapcsolatban.

Fagyásokkal, akadásokkal jelzi a rendszer számunkra, hogy nagy gond van, ám ezek a hibajelenségek több esetben más jellegű meghibásodáshoz is köthetőek, így érdemes letisztázni, hogy valóban a memóriák rosszalkodnak-e a PC-nkben, laptopunkban. Néhány esetben csak egy-egy érzékeny program kezd el fagyogatni, míg szélsőséges esetben már induláskor kékhalállal találkozunk.

Nézzük is, hogy milyen módokon ellenőrizhetjük le a RAM-okat!

Windows Memory Diagnostic – Windows memóriadiagnosztika

Elsőre sokan nem is a Microsoft beépített megoldásához nyúlnak, hiszen nem feltétlenül a legalaposabb. Kezdő lépésnek azonban ideális lehet, hiszen akár már ennek az alkalmazásnak a lefuttatásakor is hibázhatnak a RAM modulok, így nem kell további órákat elpazarolnunk a hiba tisztázásának érdekében.

Első lépés: Nyissuk meg a Windows start menüt majd gépeljük be a Windows Memory Diagnostic / Windows memóriadiagnosztika kifejezéseket annak függvényében, hogy milyen nyelven használjuk a Windowst.

Második lépés: A felugró ablaknál válasszuk ki az első lehetőséget, ne ijedjünk meg, ezután a gépünk újraindul majd.

Ezt követően egy kék képernyővel találkozunk majd, ahol visszajelzést is kapunk majd arról, hogy éppen a memóriánkat teszteli az operációs rendszer. Körülbelül 15-30 percet vesz igénybe, majd egy újabb újraindítást követően ismét a Windowsban találjuk magunkat. Ekkor ismét információkat kapunk, hogy talált-e valamilyen problémát a Microsoft beépített diagnosztikája. Ha itt hibával találkozunk, akkor egyértelmű a történet, ha nem, akkor irány a következő lépés.

MemTest86

A MemTest86 a fenti, beépített megoldásnál sokkal alaposabb tesztnek veti alá a gépünket, így olyan hibák is napvilágra kerülhetnek, melyet a Windows nem talált meg. Nézzük is, hogy milyen úton-módon futtathatjuk a számítógépünkön.

Első lépés: Töltsd le a MemTest86 ingyenes verzióját a PassMark weboldaláról. Ha mindent jól csinálsz, egy .zip fájlt kell, hogy kapj. Csomagold ki a .zip fájl tartalmát egy tetszőleges mappába.

Második lépés: Keress elő egy működő pendrive-ot. A kicsomagolt fájlok között keresd meg az imageUSB.exe állományt, indítsd is el, innentől az alkalmazás intéz majd mindent.

Harmadik lépés: A fenti felülettel kell találkoznunk az .exe elindítása után. Első körben válasszuk ki azt az eszköz, melyre ki szeretnénk írni a MemTest86-ot. Itt a pendrive-unk nevét kell majd keresnünk. A fenti képen látható beállításokat érdemes követnünk a Step 2-nél. A Step 3 szekcióban a memtest86-usb.img fájlt kell betallóznunk, de sok esetben ezt a program automatikusan megteszi nekünk, hiszen közös mappában vannak. Ha mindent jónak találunk, akkor a Write gombra kattintva indulhat is a mini rendszer kiírása. 

 

Negyedik lépés: A fenti videóban látható felülettel kell találkoznunk, itt sem a kinézetre mentek rá a fejlesztők. Láthatjuk az eltelt időt a „Time:” résznél, az „Errors:” résznél a potenciális hibák tűnnek majd fel. Amennyiben többszöri tesztelés után sem látunk hibát, akkor nagy eséllyel nem a memória volt az előzetes problémák forrása. Érdemes lehet több óráig is futtatni a tesztet, néha a makacsabb problémák csak többszöri teszt után kezdenek előjönni.

Nagy a baj, ha ilyet látunk – Rengeteg Error

Több „iskola” is létezik a memóriák tesztelésére, érdemes lehet a normál, korábban használt felállás (pl. 4×8, 2×16) mellett modulonként is lefuttatnunk a programokat, hiszen így az is kiderülhet, hogy konkrétan melyik modul felelős a bosszúságunkért. Ha „Error” üzenetekbe futunk bele, akkor az két dolgot jelenthet. Az esetek nagy részében egyértelműen hibás, feladatát elvégezni nem képes memóriáról beszélünk, így a csere az egyetlen járható út.

Bizonyos esetekben azonban akár manuális, akár automatikus (XMP, XAMP, AMP) tuning miatt kezdenek el hibázni a memóriák, melyek alap órajelen már lehet tökéletesen működnek. IIyenkor érdemes visszaállítanunk mindent alap órajelre, időzítésre és úgy is elvégezni a tesztet. Sajnos a gyártók által bizonyos órajelre és időzítésre hitelesített XMP/AMP kompatibilis memóriáknál is előfordulnak olyan példányok, melyek mégsem bírják ki a szabványtól (2133/2666 MHz helyett mondjuk 3200 MHz) eltérő túlhúzást, ám szerencsére erre elég kicsi az esély.

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

1 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

5 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

7 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

7 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

7 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

8 óra telt el azóta...