Pénteken ismét új frissítés érkezett a Valorant PBE szervereire. Az egyelőre csak NA régióban elérhető tesztszerverre érkező fájlok mindig árulkodóak lehetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen újdonságokra, javításokra számíthatnak majd a játékosok az éles ágban, általában 1-2 hetes „csúszást” követően.
Úgy tűnik ezúttal a Riot Games a különféle, ügynökökkel kapcsolatos hibák javítására megy rá, bár tény, hogy nem minden fejlesztés érkezik meg a PBE szerverre. Könnyen lehet, hogy a másfél hét múlva érkező frissítés a lentebb taglalt fixek mellett meglepetéseket is hoz majd magával.
Nézzük is, hogy mely hibákat javítaná ki a Riot Games!
Ügynökök
A Yoru mainek szomorkodhatnak, hiszen mostantól nem számíthatnak arra, hogy a Dimensional Drift képességből kilépve előbb lőhetnek, mint ahogy azt a fejlesztők korábban megálmodták.
Jett mostantól nem érhet el embertelen mozgási sebességet a Tailwind képességét használva, véget érhet a Super Dash-ek korszaka.
Mostantól nem látják meg ellenfeleink a lerakott Astra csillagokat, sajnos eddig többször is előfordult.
Mostantól egy Sage újraélesztés után nem lesz bugos KAY/O állapota.
Az alábbi képességek mostantól minden esetben helyesen látszódnak majd a minimapon:
Viper – Toxic Screen és Poison Cloud
Killjoy – Nanoswarm
Cypher – Cyber Cage
Mostantól Chamber teste nem teleportálódik át a másik oszlophoz, ha közben már megölték.
Skye mostantól nem vesz fel külső nézetből is látható, érdekes pózokat, miközben fegyvert tart a kezében.
Az alábbi hibák javítására mindenképp számíthatunk, a legrosszabbul talán a Yoru és Jett mainek járhatnak, hiszen olyan bugokat javítottak a fejlesztők, melyeket korábban jogosulatlan előnyszerzésre is előszeretettel használtak a játékosok.
RP 2023.08.31. - Mi a legnagyobb előnye a laptopoknak, notebookoknak? Természetesen a hordozhatóság. Manapság az…
RP 2023.08.30. - Manapság minden háztartásban találhatunk néhány pendrive-ot. Hol Windows telepítéshez, hol pedig adatok…
2024.03.02. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján…
2024.03.02. - Nem véletlen, hogy a Helldivers 2 körül most óriási a hype és az…
Bódi Dániel A régi nagy kedvenc Star Wars: Dark Forces egészen frissen megjelent remasterelt kiadása…
2024.03.02. - Kizárólag a számítógéptulajdonosok figyelmeztetése és elővigyázatosság miatt foglalkozunk azzal a történettel, ami szerint…