Annak ellenére, hogy a fejlesztők meglehetősen szűkszavúak a Valorant következő pályájával kapcsolatban, egyre több információ jut el el a játékosokhoz. Egy részüket maga a Riot Games juttattja el hozzájuk a különböző in-game utalásoknak köszönhetően, míg a többi hírt az adatbányászoknak köszönhetjük.
Bár hivatalos megerősítés nem érkezett még, erősen feltételezhetjük, hogy a következő szezonban debütál a nyolcadik pálya. Erre utal a jelenlegi Battle Pass néhány kozmetikai tárgya vagy az éppen zajló Night Market háttere. Szinte minden kétséget kizárólag Lisszabon ad otthont a pályának és az is sejthető, hogy a víznek nagy szerepe lesz a map kinézetében, felépítésében.
Meg is érkezett az első hivatalos teaser?
A Valorant Twitter fiókja két esetben szokta aktivizálni magát a frissítéseken kívül: új ügynökök/pályák vagy skincsomagok érkezésekor. Ezúttal is beszélhetnénk az utóbbiról, ám a nyolcadik pálya kialakításának ismeretében inkább a map teaser mellett tették le a voksukat a felhasználók.
A tavaszi pletykák alapján a pálya kialakításában szerepe lesz egy hatalmas kupolának is, mely a dagály ártalmas hatásaitól óvná meg kedvenc ügynökeinket. Ez teljesen egybe vág a korábban említett Night Market hátterével és a fenti képes bemutatóval is. Holnap késő délután megérkezhet az új Valorant frissítés NA/LATAM régióba, mely tisztázhatja, hogy pontosan mit is látunk a fenti képen.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…