Életmód

A gamerek több mint fele beismerte, hogy csesztet más játékosokat

Persze az utóbbi években nagyon sok kutatás bizonyította, hogy az online térben évről évre növekszik a zaklatás, a mérgező, sőt az erőszakos magatartás. Egy friss kutatás most azt mondja: a gamerek több mint 50 százaléka már részt vett internetes, online zaklatásban. Jelenleg a közel nyolcmilliárdot számláló emberiségből közel hárommilliárd aktív gamer, ami azt jelenti, hogy

az emberek nagyjából 20 százaléka már bántott másokat az online térben.

„Az online gaming-közösségek növekedésével a játékplatformokon a rasszizmus és a gyűlöletbeszéd is nőtt” – mutat rá a tanulmány. A Preply 1400 játékost kérdezett meg, ez alapján készült a kutatás eredménye. Az aktív és az alkalmi játékosok egyaránt részesei voltak a felmérésnek.

„A válaszadók több mint fele elismerte, hogy játék közben részt vett mások zaklatásában” – írja a kutatás, majd hozzáteszi, hogy a zaklatók 85 százalékát már letiltották, némították, jelentették vagy bannolták emiatt. A zaklatók gyakran használtak rasszista kifejezéseket. Az áldozatokat leggyakrabban nemük, szexuális identitásuk vagy vallásuk miatt veszik célba.

A tanulmány szerint nagyon sokan azért csesztetnek másokat online, mert korábban őket is bántották. A zaklatást bevallók 92 százalékát mások is zaklatták. Abban azonban szintén 90 százalék egyetért, hogy megélni a zaklatást igencsak nehéz.

A jelentés szerint, ha valaki szeretné elkerülni az állandó zaklatást, akkor kerülnie kell bizonyos játéktípusokat. Ilyenek az online lövöldözős játékok, vagy a multiplayer battle arena játékok. Kiderült, hogy 10-ből nagyjából 7 ember a zaklatások miatt úgy gondolja: abbahagyja a játékot.

Úgy tűnik tehát, hogy nagyon kevés gamer van, aki ne találkozna nap mint nap a zaklatás, bántalmazás valamilyen formájával online. Ugyanakkor azoknak a száma is nő, akik másokat bántanak, még ha nem is vallják be.

De miért jó másokat bántani online? Írd meg kommentben!

 

DV

Korábbi cikkek

Tűzveszélyes cuccokat árul a Temu és a TikTok? – Egy vizsgálat szerint igen

2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

13 óra telt el azóta...

Te is lehetsz a Google idegenvezetője – király újdonság a Mapson

Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…

13 óra telt el azóta...

Remek skineket és tárgyakat tartogat a Call of Duty Season 2 Battle Pass

2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…

14 óra telt el azóta...

Beugrós Counter-Strike esportoló lett az Arsenal ukrán szupersztárja

2024.02.09. - Egyáltalán nem meglepő, hogy egy profi sportoló más sportokért, vagy esportokért rajong. A…

14 óra telt el azóta...

Beleszédülsz, annyi Disney-film jön – ekkor és ezek a mozik jelennek meg

Gábor János 2024.02.09. - Óriási filmdömpinget ígér a Disney a következő, évekre, de egészen döbbenetes…

15 óra telt el azóta...

Játék vs IRL – A valóságban is leforgatták a GTA VI előzetesét

2024.02.09. - Bár a GTA VI csak valamikor jövőre fog megjelenni, az eléggé látszik, hogy…

15 óra telt el azóta...