Film/TV

Őrületes előzetessel mutatkozott be a Love, Death + Robots 3. évada

A Netflix végre hivatalosan is bemutatta a világ egyik, ha nem éppen a legjobb felnőtteket célzó animációs antológia sorozatának, a Love, Death + Robots 3. évadának az első előzetesét, amely egészen elképesztő új kalandokat ígér.

Üröm az örömben, hogy az első évaddal ellentétben, de a második szezonhoz hasonlóan, ezúttal csak 9 epizódot kapunk,cserébe viszont egészen gigászi nevek és stúdiók készítették őket. Magyar stúdió munkájával ezúttal ugyan nem fogunk találkozni, de az első évad egyik legjobb részének, a három Emmy-díjat nyert időhurkos „A Szemtanúnak” a rendezője, Alberto Mielgo visszatér, ahogyan a poszt-apokaliptikus világ három robot felfedezőjének a története is folytatódik – ami egyébként az első alkalom lesz a sorozat életében.

A legismertebb név az alkotói listán David Fincheré lehet, aki jellegzetes stílusát, amelyet korábban a Hetedik, a Harcosok Klubja vagy a Zodiákus filmekben tapasztalhattunk, a „Bad Travelling” című Love, Death & Robots epizódban fogja egy teljesen új műfajban is meghonosítani.

Íme a teljes epizód és alkotólista:

  • Three Robots: Exit Strategies (Rendező – Patrick Osborne; Író – John Scalzi; Stúdió: Blow Studio)
  • Bad Travelling (David Fincher; Andrew Kevin Walker; Blur Studio)
  • The Very Pulse of the Machine (Emily Dean; Philip Gelatt; Polygon Pictures)
  • Night of the Mini Dead (Robert Bisi and Andy Lyon; Robert Bisi and Andy Lyon; Buck Studio)
  • Kill Team Kill (Jennifer Yuh Nelson; Philip Gelatt; Titmouse Inc.)
  • Swarm (Tim Miller; Tim Miller; Blur Studio)
  • Mason’s Rats (Carlos Stevens; Joe Abercrombie; Axis Studios)
  • In Vaulted Halls Entombed (Jerome Chen; Philip Gelatt; Sony Pictures Imageworks)
  • Jibaro (Alberto Mielgo; Alberto Mielgo; pinkman.tv)

A Love, Death + Robots vol. 3 néhány nap múlva, május 20-án kerül fel a Netflix kínálatába.

Az első évadhoz képest persze szűkösnek érződhet a harmadik évad, azonban nagyon valószínű, hogy azért vettek vissza az epizódok számából, hogy ne éveket kelljen várni egy újabb szezonra. Ahhoz, hogy az első évad összeálljon sok-sok év munkájára volt szükség, hogy aztán 2019-ben megjelenhessen a Netflixen, de a második évad 8 része is két év alatt készült el. Ezzel szemben a harmadik évadra már csak egy évet kellett várni, köszönhetően annak a döntésnek, hogy nem egyben tettek fel 17 részt. 

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

8 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

12 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

14 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

14 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

14 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

14 óra telt el azóta...