A Twitch és a tartalomgyártók „kölcsönös kihasználáson” alapuló viszonyát finoman szólva is a „hullámzó” jelzővel lehetne a legjobban körülírni. Problémák persze mindig voltak, és valószínűleg lesznek is, hiszen a streaming piacot az egész világon lefedő, széles közönséget elérő platformról van szó, ahol naponta, milliók fordulnak meg. Most azonban egy olyan helyzetet generálna a Twitch-et is üzemeltető Amazon, amivel akár a konkurencia karjaiba is sodorhatja az alkotóit.
A Bloomberg legfrissebb jelentései szerint ugyanis arra készülhet a Twitch, hogy drasztikusan lecsökkenti a legnagyobb streamereinek fizetését.
A Twitch partnerségi programjában részt vevő streamerek többsége az előfizetésekből származó bevételek felét, tehát az 50 százalékát kapja jussául. Ezek a megállapodások persze lehetnek egyéniek is, de jellemzően a fifti-fifti érvényesül. A legismertebb tartalomgyártók viszont sokkal jobb tárgyalási helyzetben vannak, így előfordulhat, hogy valaki nem az előfizetések felét, hanem akár a 70%-át teheti zsebre a hónapban.
Ezen változtatna az Amazon azzal, hogy tiertől függetlenül mindenkire az 50%-os szabályt alkalmazná. Emellett a portál szerint a Twitch több fizetős szint létrehozását is fontolgatja, melyek eléréséhez más-más kritériumoknak kell megfelelnie a streamereknek – azt viszont nem tudni, hogy ezek a tierek a teljes bevételhez lennének-e kötve – pl. előfizetések, bitek és hirdetések -, vagy az előfizetők számához.
Ezzel együtt viszont nem keveset engedne a streamerekre vonatkozó nagyon szigorú exkluzivitási szabályzatán/szerződéseken. Ez papíron azt jelentené, hogy a videósok már streamelhetnének más platformokon is – akár egy időben, vagyis sokkal kevésbé lennének a Twitch-hez láncolva.
Azonban ha ez igaz, azzal játékba hozná a konkurenciákat is, mint például a Facebook Gaminget vagy a YouTube-ot, ami komoly visszaesést jelenthet a platform számára. Emellett jobban ráfeküdnének az adások közben megjelenő reklámelhelyezésekre is, amelyekkel a streamerek (kompenzációként) több bevételre tehetnének szert. Ugyanakkor a több reklám is veszélyes lehet, hiszen ha a streamereket nem is, de a nézőket ezzel is a konkurens platformok felé terelheti.
Mindezeket a Twitch semmilyen megkeresésre sem kommentálta, vagyis egyelőre érdemes mindent erős fenntartásokkal kezelni. Viszont ha a Bloomberg értesülései valósak, akkor a fent leírt változások valamikor a nyáron már életbe léphetnek, ami ellen egyébként a Kotaku szerint egyre több ismert tartalomgyártó szólal fel.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…